Nem tisztességes ez az országgal és a választókkal szemben. Jó hírt hozok számotokra! Orbán és kormánya legyőzhető. Hiszen az itt élők többsége, minden jel ellenére, nem teljesen menthetetlen elmebeteg vagy velejéig romlott gazember. Az emberek pontosan tudják, hogy nincs lassan a társadalomnak olyan csoportja, akikkel az Orbán kormány ne szúrt volna ki rendesen. Az emberek érzik, hogy hiánycikk lett a szabadság, amit pult alól is nagyon nehéz beszerezni. Mondani se nagyon kell nekik, hiszen saját bőrükön tapasztalják, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve. Értik, hogy romokban a jogállam és a demokrácia, ami sokakat valóban nem zavarna, ha társulna mellé egyfajta jólét, de nem társul, általánossá vált a teljes létbizonytalanság. Az emberek félnek. Mert megtapasztalhatták, hogy akinek jár a szája, annak betörik a feje. És a kádárizmusban megtanulták, hogy ahol félni kell, ott jobb félni, mint megijedni. Ezért ha nyíltan kérdezik őket, hogy támogatják-e a népi demokráciát, a Magyar Népköztársaságot, Nagy Testvért, Pártunkat és Kormányunkat, nagyon határozott igent mondanak rá, miközben a melegebb éghajlatra kívánják azt valójában. De a fülke magányában még talán nem félnek, ott elmondják a szavazatukkal, ami bántja őket és válaszolni készek a diktatúrára, amit a hatalom szabadított rájuk és szavazatukkal készek tenni azért, hogy felszabadulhasson Magyarország.
Orbán és kormánya legyőzhető. Nem lesz könnyű. És csak akkor lehet Orbánt és kormányát legyőzni, ha létrejön erre a demokratikus erők széles választási összefogása. Anélkül ez a hajó el fog menni. Tudom, azzal nyugtatjátok magatokat és egymást, hogy majd a végén mi itt a végeken, mint választó, kényszerből, de rátok fogunk így is szavazni Orbánék ellen. Ne áltassátok magatokat. Nem fogunk. Ha marad ez a mostani állapot, akkor én a liberális, ha a Liberálisok és a DK összefog, akkor rájuk fogok szavazni, ha nem akkor az önállóan induló Liberálisokra, ha nem lesz erre valamiért lehetőségem, akkor távol fogok maradni a választásoktól. Ha csak én döntöttem volna el határozottan, hogy így cselekszem, nem lennétek bajban. DE nem csak én vagyok ezzel így, hanem több százezer magyar választó gondolkodik ebben hozzám hasonlóan. Ha marad Orbán és folytatódhat az ország tönkre tétele általuk, én maximum megfogom a családomat, és amíg még lehet elmegyek innen egy élhetőbb, normálisabb országba. De Orbán és kormányának maradásának, az ország lehetőségének eljátszásának minden erkölcsi felelőssége titeket fog terhelni és ezzel egyszer majd el is kell számolnotok.
Nem az a legnagyobb baj, ha az ember hoz indulatból egy rossz döntést. Ez bárkivel előfordulhat. A legnagyobb baj az, ha képtelen szembesülni azzal, hogy rossz döntést hozott és makacsul ragaszkodik saját kártékony álláspontjához. Minden kabát újra gombolható, ha elrontottuk a gombolását. És még mindig jobb egy rosszul gombolt kabátot újra gombolni, mint hagyni úgy ahogy van, és ezáltal megfázni és nevetségessé válni egyszerre.