1. Fogyatékos nem költözne Szilvásváradra.
2. Horváth László 2014-ben nem jutna parlamenti képviselői mandátumhoz, ezt követően legfeljebb a Ku-Klux-Klan heves megyei alapszervezetének ügyeiben hozna döntéseket.
3. A falu lakóinak tökös rendpártiságát a tököli börtön Szilvásváradra költöztetésével jutalmaznám, az elesettek iránti figyelmességüket pedig azzal hálálnám meg, hogy a bicskei menekülttábort is a községükbe helyeztetném át. Továbbá látva, hogy milyen érzékenyek más települések problémái iránt, alighanem még ők lennének hálásak egy közepes méretű szemétégető valamint egy szennyvíztisztító telep üzembe helyezéséért valahol a falu határában.
4. Persze a döntéshozatal során nem elég a helyi lokálpatrióták fejével gondolkodni, a turizmus szempontjait is figyelembe kell venni. Hogy a kirándulók ne maradjanak el, nemzetközi motorostalálkozókat szerveznék, továbbá Szilvásvárad közigazgatási határain belül legalizálnám a fegyverviselést, mindennemű prostitúciót és valamennyi létező kábítószert, hogy ezzel is növeljem a település vonzerejét.
5. Ahogy a fogyatékosok nem költözhetnek Szilvásváradra, úgy a szilvásváradiak sem költözhetnének el a faluból. Ha pedig esetleg zúgolódnának, és nem éreznék igazságosnak a döntést, kormányzati értesítő tájékoztatná a helyieket: „Rondák és ostobák vagytok, nem akarjuk, hogy máshol éljetek.”