A tiltakozás még művészetté formálódik – és mi ennél többet nem is nagyon kívánhatnánk.
Leginkább egzisztencialista voltam, mások mégsem vették észre – jelenti ki magáról Tandori Dezső legújabb kötetében, mintegy ezzel is megróván az őt gyakran félreértő, félreismerő, mégis előszeretettel (és teljes joggal) felmagasztaló olvasóközönséget. Ez a fajta játékos feddés aztán más kontextusokban is előbukkan. „Engem 20-ból 21-en nem reklámoztak”, írja például ennek kapcsán. De sorainak túlgondolása is mutathatja, mennyire nehéz kívülállóknak kiismerniük Tandori gondolkodásmódját: „Kitört fogaim. Mondtam, nyilvánosan: »Minden szavam érinti titkomat...« Kitört fogaim alapjait, helyét. De senki sem faggatott, mi az a titok, amim van.”
Tandori élő klasszikus, és mégis: szerinte nem járunk el helyesen, ha külsőleg próbáljuk őt megközelíteni, és akkor sem, ha művein keresztül igyekszünk különféle állításokat megfogalmazni róla. Így mindenfajta irodalmi meghívást elutasít már: Kornis Mihályét éppúgy, mint Szávai János irodalomtörténészét. „Külsőt nem tartok. De lassan: külsőm se tart engem!” – írja például aforizmagyűjteményében; de már Szávai irodalmi beszélgetésre való meghívását is e fordulat felhasználásával utasította el korábban. És aztán: „Ha magamról mondok bármit, nem szabad rá mondanod semmit. De ha magamról nem mondok semmit, rólam akkor se mondhatsz bármit. S ez nehezebb. Mert pl. ízlésesség, szív stb. kérdése.”
Gyengeségére gyakran kitér a költő – ugyanakkor mégis nyelvének teremtő ereje áll e kötetének (is) középpontjában. És az élet és a halál kérdése: a korral egyre szűkülő hátralévő idő, illetve a várva várt halál ambivalens együttállása. Mind egzisztencialisták vagyunk: hisz mind szeretünk a szokásosnál többet gondolni meglétünkre. Tandori naplószerű (e formát persze cáfolja) kötetét saját korábbi egzisztencializmusa köré építi fel, így elemzi, idézi vagy értelmezi újra első két könyvének, a Töredék Hamletnek és az Egy talált tárgy megtisztításának bizonyos műveit.
Rendkívül precízen tagolt kötetében a szerző hol régebbi műveit eleveníti fel, hol létértelmezéséről szóló aforizmáit állítja csatasorba. „Én nem vagyok abszolút. De abszolút én vagyok” – jól érthető, magvas gondolatok telítik meg a könyv alapjául szolgáló füzeteket. Mégsem mondhatjuk, hogy Tandori bölcsessége ezzel érett volna be – hiszen létfilozófiájának minden főbb eleme, medvéi-madárkái korábban is fellelhetőek voltak nála, csak talán nem ilyen sokak számára is befogadható formában.
A költő persze halálosan komolyan gondolja, hogy megtiltja a megnyilvánulásainak tudtán kívül való (félre)értelmezését. Ahogy személyiségét egyre inkább próbálja uralma alá hajtani, úgy válik nemkívánatossá a külső értelmező bezavarása. A külvilágot szinte már teljesen elutasító költő szíve szerint talán már le is tenné a lantot, valahogy mégis képtelennek érzi magát rá. Viszont megemlíti: hogy új kötetet írjon, azt már ne nagyon várjuk tőle a továbbiakban. Marad a felhalmozott anyagok összerendezése, kiegészítése, átjavítgatása.
Az Aforiz-dió – aforiz-mák kötetben, miként Krusovszky Dénes is írja a Magyar Narancsban, „hol a József Attila-i önanalizálás, hol a Szabó Lőrinc-i önértelmezés, hol a Weöres Sándor-i önfeledt játék motívumai fedezhetők fel, mégis az elejétől a végéig sajátos, összetéveszthetetlenül tandoris az egész”. Szokták mondani, hogy talán a neves irodalomtörténész, Tarján Tamás az egyetlen, akinek sikerült megértenie Tandori minden egyes rezdülését, épp azáltal, hogy egy bámulatos elme logikájának működésére egy az egyben rá tudott csatlakozni. Most egy laikusnak sem nehéz a megértés: e könnyebben emészthető, mégis fajsúlyos kötet a tandoriság esszenciáját nyújtja az érdeklődők számára. Hozzájárul ehhez az is, amit Jánossy Lajos ír kritikájában a Literán: „a filozófémák szövete mintegy háttérhálóként feszül a Tandori-szövegek mögött; semmiképpen nem bölcselkedő és bölcsészkedő az összkép”.
„Csak csinálni nem akarok semmit” – írja több helyütt is Tandori. Hozzáteszi: nem az, hogy csinálni, nem az, hogy semmit. Csupán nem akar. A tiltakozás viszont még művészetté formálódik – és mi ennél többet nem is nagyon kívánhatnánk.
Tárik Meszár közel-kelet szakértő új könyvében hét közkeletű sztereotípiát vesz górcső alá az arab világról. És árnyaltabb, tényekre alapozott képet fest a Közel-Keletről, mint amit a nyugati híradások és a közbeszéd sugallnak.
A Könyvmolyképző Kiadó arra kéri könyvkereskedő partnereiket, hogy a jövő héttől hagyjanak fel a fóliázás gyakorlatával.
Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.
Mint minden rendszer, ez is úgy indul el most hódító útjára, hogy lendületesen hangsúlyozza, hogy ő „más”, hogy ő majd megmutatja, hogy lehet más a politika.
Ez mind szép és jó, de nem inkább a svédországi Helsingborgban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján elhangzottakról kellene tájékoztatnia a nagyérdeműt?
A Tisza-kormány szóvivői kifejtették: „Ha Magyar Péter kommentel a Facebookon, akkor az a miniszterelnök kommentje”.
„Budapest olyan város, ahol mindenki azt szeret, akit csak akar” – írta a főpolgármester a Pride hónap alkalmából.
Az MCC Magyar–Német Intézetének igazgatója szerint a fiaskó ugyan nem Friedrich Merz személyes veresége, de Németországnak a jövőben minden nemzetközi érdekérvényesítő helyért sokkal keményebben meg kell majd harcolnia.
