„Az a fajta »feminizmus«, amelyről most írni fogok, felbukkanása óta az erejéből mit sem vesztő, sőt az elmúlt évtized tanúsága szerint egyre nagyobb népszerűségnek örvendő jelenség. A »feminizmus« kifejezést használom, mivel ez a jelenség a társadalmi nemi különbözőségekre való női, egyfajta egyenjogúságot megcélzó reakció, de idézőjelbe teszem, mivel véleményem szerint ez a reakció – sajátos, származtatott logikája miatt – inkább kártékonyan, mint pozitívan befolyásolja a nők helyzetét. Mottóját talán így lehetne megfogalmazni: »Jó a segged, megduglak.« Ezt a mondatot nem egy suttyó macsó szájából, a fogpiszkáló mellett kiszüremkedve kell elképzelni, hanem egy jellemzően középosztálybeli, jellemzően tanult nőéből.
A közelmúltban ezt a durva macsó férfi karakterektől kölcsönzött retorikát nőknek író nőírók tömkelege alkalmazta, s úgy tűnik, ez lett a »csajos esték” vagy »csajok egymás közt” egyik különös ismertetőjegye is (pl. televíziós műsorblokkok, nőket célzó sorozatok formájában). Az e jelenség talán mintegy autentikus változataként megnevezhető »Cosmopolitan-kultúrához« képest annyi a változás, hogy már nemcsak a kimondottan fiatal, jobbára tizenéves, de a 30–40-es nők is kapcsolódtak ehhez a szexualitásról, szexuális tapasztalatokról kialakult, flegma, részletekbe menő, a másik testét eltárgyiasító beszédmódhoz. Nem a szabad szexualitás mindenkit megillető joga, ennek gyakorlása vagy a szabadon választott kifejezésmód ellen szeretnék szót emelni. A jelenség okozta aggodalmaim sokkal inkább elméleti jellegűek – ami nem jelenti azt, hogy nincs gyakorlati vonatkozásuk, pusztán hogy ezek mibenléte egy elméleti szűrőn keresztül magyarázható a legjobban.