A gazdagságról

„Az itt következő pár sorban nem állítok semmit, és nem mondom meg a tutit, csak arra hívom fel az olvasót, hogy velem együtt gondolkodjon el: mennyi abban a demagógia, a csúnya irigység és a jogos felháborodás, hogy annyi embernek böki a csőrét – most épp az Orbán-lány esküvője ürügyén, de voltaképpen hetente találnánk rá példát – a fényűzés, a túl nagy gazdagság, az elérhetetlen luxus. Többen bosszankodnak a biztonsági őrökkel védelmezett, magánútról megközelíthető, csilli-villi kastélykát rejtő »tanya« láttán – de jól teszik? Nem kellene elfogadnunk a kapitalizmus huszonvalahanyadik évében, hogy van, akinek fut a szekér? Ráadásul mindezt az illető nem mutogatja, nem dörgöli az orrunk alá, hanem dicséretes szerénységgel rejtegeti – csak a szemfüles újságírók tárják a köz elé. Szóval: mi a baj? (...)

Nem jó irány, ha már a puszta jólét (vagy legyen – gazdagság) az őrjöngésig bosszantja azokat (és ilyenek egyre többen vannak, vagyunk), akik nehezen élnek (vagy egyáltalán nem tudnak megélni).”