Mi történt?

„A pályázati felhíváshoz véres, sebzett arcokról készült képeket, igazi brutál látványt mellékeltetek. Nem estek nektek?

De. Sokan bíráltak minket, ám engem ez is arról győzött meg, hogy jót húztunk. Elég bátrak voltunk ahhoz, hogy olyan kemény üzenetet küldjünk, amelyre reagálni kellett. A kiállítás mottója onnan ered, hogy olvastam Hankiss Elemérnek egy cikkét a Népszabadságban, amelynek ez volt a címe: Mi történt velünk? Ez egybevágott a gondolatunkkal, hogy ma olyan országban élünk, ahol kivétel nélkül mindenki sérült valamennyire. Van, akinek a számára ennek lelki, spirituális, másoknak morális, esetleg fizikai vagy akár anyagi okai nyilvánvalóak. Körbe-körbe annyira megsebeztük már egymást, hogy még azok is tele vannak vélt vagy valós sérelmekkel, akikről azt gondolnánk, a mostani korszak nagy nyertesei. Ez pedig deformálja a környezetükhöz való viszonyt. Azt is, ahogyan mozognak a politika, a kultúra vagy a gazdaság világában. Arra voltunk kíváncsiak: minderről mit gondolnak az emberek most?

Miért gondolod, hogy a mostani kurzus kivételezettjei is sérültek?

Látszik a viselkedésükön. Mindenütt érződik a paranoia, az indulatosság, a reakciók torzulása. De ez nemcsak rájuk vonatkozik, hanem mindnyájunkra. De azért az @rcban én legjobban azt szeretem, hogy arra bizonyíték: az emberek nem veszítették el a játékos kedvüket, a humorukat, az őszinteség iránti vágyukat. Arra bizonyíték, hogy bármilyen erővel tombol is körülöttünk az ostobaság a látható terekben, a médiában, a közéletben, azért van itt egy normális, kritikusan és önkritikusan gondolkodó ország. És vannak, akik ezt plasztikusan ki tudják fejezni.”