Jó kis gyerekműsor a Menny a pokolba

2013. szeptember 10. 21:40

A Menny a pokolba olajoshordós díszlete teljesen érthetetlen, mert se a menny, de még a pokol se ugrik be róla, ha ránézek.

2013. szeptember 10. 21:40
comment:com

„Az első adásban Odett és Eckü mérettetett meg, akik segítségül, hogy ne egyedül égessék magukat, kaptak maguk mellé két-két utcáról berántott kameraképes fiatalt. Az egyszerű énekes feladat után – megállás nélkül énekelj, miközben valahogy, valamivel nyektetünk – jött az evős feladat, ahol bikahere, kecskeszem még csak szóba sem jött, de volt helyette ehetetlenre sózott paradicsomleves, ami visszaidézte gyerekkorunk Erős Pistás kísérletezgetéseit, meg a kólával kevert fanta forradalmi ízharmóniáját. Ezt követte a klipnézős feladat, mert ez még mindig egy zenetévé, ezt sose felejtsük el. Egynek nem is lenne rossz, csak a második adásban is dettó ugyanezek a feladatok voltak, pepitában, no meg nem kis adag Gáspár Győző fintorrepertoárral.

A díszlet nagyon nem passzol, leginkább semmihez sem, mert ugyan virágzik a vintage-ipar, és most a koszos raklapok redizájnolása számít menő belsőépítészeti remeknek, de a Menny a pokolba olajoshordós díszlete teljesen érthetetlen, mert se a menny, de még a pokol se ugrik be róla, ha ránézek. A műsor további részeiben szopóágra lesz még ültetve Fekete Pákó és Fluor »Gecigránát« Tomi is, hogy a legnagyobb húzóneveket említsem, de Hajdú Péterné Sarka Kata is tiszteletét teszi majd, hogy milyen apropóból, azt nem tudni.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint
Tovább a cikkhezchevron
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!