Próbálom szeretni ezt a Sólymot...

„Olvasva a már fent említett beszélgetést a vezérigazgatóval, az ember még inkább deja vu érzést kap.

Az érthető, hogy a vezérigazgató nem árul el minden üzleti titkot, de a stílus, amivel a nyájas olvasót arra bíztatja, hogy ne is aggódjon, minden ki van gondolva, de nem mondhatja el, mert akkor ellopják... kísértetiesen hasonlít egy bizonyos párt egykor volt kampány szövegére... igaz, ők nyertek is ezzel.

A kiszólás, hogy mindenki hihetetlen profitot realizál a Malév csődjéből... honnan is ismerős ez a hihetetlen meg pofátlan profitelképzelés? Mellesleg ez így nem is igaz.

A szakértők, akik kétkednek, természetesen fizetett kétkedők... A Sólyom üzleti érdekeket sért, ezért a nagy felzúdulás... A Sólyom új honfoglalás, vissza kell venni, ami a magyaroké... Idézetek a cikkből, de ugye mindezt mondhatta volna valaki más is, mondjuk péntek reggel a Kossuth rádióban.

Az már csak megmosolyogni való, hogy természetesen a Sólyom kapcsán az addig vonakodó befektetők most egyszerre rájöttek, Magyarország micsoda befektetői paradicsom és (itt jön megint a kormánytól teljesen független szófordulat), hogy a médiából mennyire más jön le... A hivatalos rúgás a helyzetet nem dicsőítő média felé. (...)

Mit kezdjen az ember azzal a nagylelkű ajánlattal, hogy a kormány számára önköltséges szállítást ajánlanak fel? Mi ez, légitársaság, vagy jótékonysági intézmény? Miféle vállalkozás az, amely önként lemond a nyereség egy részéről? Figyeljük csak: »...ez azt jelenti, hogy ha mi önköltségi áron, profit nélkül vagyunk hajlandóak repülni az államnak, pusztán azért, mert a magyar állam ennyit megérdemel...«. Bármilyen normális befektető visongva menekülne egy ilyen cég közeléből...

Kevésbé markánsan, de azért végig kijött az a szokásos, elég beképzelt gondolkodás is, hogy mi most olyasmit találtunk ki, amit más nem, mert ők persze olyan ostobák, bezzeg mi! Ez is ismerős, hiszen így mentik meg Európát a magyarok...”