„Ha mondjuk Alföldi (és Szörényi) épp ellenkezőleg értelmez, és a fináléban mégis az új rend apoteózisát daloltatja, ugyanekkora köcsögözés, buzizás, libsizés lett volna a vége, mert akkor meg a hagyományos magyar értékek, a tarsolylemezes trúság van elbuktatva, az idegenszívűek meg tort ülnek, ugye. Ez van, ha a nemz. rom. vulgárpolitika szánalmasan primitív eszközeit használjuk egy mű (vagy bármi) megfejtésére. Mindig erre jutunk. Kiszámítható végeredmény, tessék beröffenteni a buzizógépet.
Már ’83-ban is volt legalább két-két (inkább több tucat) egymásnak ellentmondó értelmezése a rockoperának. Volt, aki a kádárizmus sunyi és giccses dicshimnuszának vélte (az idegen erő élén idegen ideológiával győzedelmeskedő István-Kádár), volt, aki éppen ’56 bátor allegorikus földolgozásának (Koppány-Nagy Imre), volt, aki a nemzeti ébredés pillanatának tartotta, volt, aki a belesimulás himnuszának. Csak akkor még nem buziztunk vörös fejjel egymásra. Ennyit fejlődtünk legalább.”