Jobbra át

„A balliberális világ kényes volt arra, hogy a sajtószabadságnak legalább a nyomait tiszteletben tartsa, beavatkozási kísérletei általában óvatosabbak voltak, senki nem akart a cenzor szerepében feltűnni. Néhány kirohanás, erőszakosabb lépés azért emlékezetes, de nem ez vált mindennapos gyakorlattá. A befolyás csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy a szocialisták képtelenek voltak nagyüzemesíteni a pártpénzek felhasználását, a »kézbe adom« manufakturális körülményei a hálát is kisüzemivé és személyhez kötötté tették. Mindenki mindenre kérhetett, így mindenki mindenkire hivatkozhatott, majd eltűnhetett – nem gazda kellett, pusztán egyszeri jótevő.

Az amúgy sem optimális hatásfokkal működő rendszert tovább rontotta Gyurcsány Ferenc és Puch László küzdelme a kasszakulcsért. A hátországban pedig szakadatlanul folyt az elvi vita, amelynek tartalma merőben különbözött egymástól, konklúziója mégis egyezett. Az egyik tábor nem volt hajlandó tudomást venni a jobboldal gátlástalan, de tudatos birodalomépítő technikájáról, s azt a realitásoktól elrugaszkodott álláspontot követte, hogy a politika ne szponzorálja, s pláne ne szervezze meg a tájékoztatás piaci szereplőit, éljenek meg azok a piacból. Ezzel szembement a másik tézis, amely szerint a szabad szellemiségű sajtó a liberális SZDSZ titkos hadoszlopa, ezért nem annak húzza a nótát, aki fizet érte. Pregnáns képviselőjétől, Szanyi Tibortól való az alábbi mondat: »Ha valaki független újságírást akar, akkor tegye azt, de ehhez potenciális finanszírozóként ne az MSZP-t kúrogassa…«

(...)

A nézők, hallgatók, olvasók sem pótolhatják a reklámbevételt – mégoly sikeres produktum esetén sem. Márpedig az erre fordított összegek mindenütt megcsappantak, ami pedig maradt, nem mindig a reklámszakma vastörvényei szerint oszlik el. Lehet vele engedményt, némi jóindulatot vásárolni, vagy büntetni. Akire nagyon haragszunk, hiába nyer jogi elégtételt, rendezhet gyűjtéseket, ingyenkoncertet, fölkopik az álla (Klubrádió). Egy másikkal mintha érvényesülne az »egy sima, egy fordított« szabálya (ATV). Az ellenségesnek ítélt napi- és hetilapok, folyóiratok fogyó példányszámmal, lélegeztetőgépen.

Valahol valakik tehát joggal érezhetik úgy, hogy ők vezénylik a parádét. Ennek különlegesen szép példája, hogy mostanában nem a Magyar Posta, vagy a Szerencsejáték Zrt. örvendezteti meg az ellenzéki médiát féloldalas hirdetéseivel, hanem a Közgép. Igazi 22-es csapdája: ha ajánlatát visszautasítják, széttárt karral kürtölheti világgá: »lám, adnánk, mégsem kell!« Így pedig: »tessék, kaptok!« És erre jön még a zseniális csavar, mármint hogy pontosan a Simicska Lajos fémjelezte Közgép hirdeti magát tenderen nyert munkáival a Margit hídtól a kápolnásnyéki aluljáróig. De talán még ennél is szembetűnőbb, hogy a kormányoldalhoz közel álló tévé és rádiók, újságok tetemes nyereségről számolhatnak be, a Fidesz média- és egyéb gurujai, akár az állandóan éhes prérifarkasok, csapnak le minden eladandó portékára a Metropoltól a Napi Gazdaságig, hogy további merész terveikről szó se essék.”