Bajnai és a politikusnyugdíjak

2013. augusztus 14. 17:50

Ebben a Bajnaiban egy (másodosztályú) Orbánviktor veszett el. Mond jó nagyokat, szép kereket, amikor meg kormányon van, mindez hirtelen kimegy a fejéből, aztán meg ellenzékből az megy ki a fejéből, ami kormányon volt benne.

2013. augusztus 14. 17:50
Salha Omár
Fent és Lent

„Ebben a Bajnaiban egy (másodosztályú) Orbánviktor veszett el. Mond jó nagyokat, szép kereket, amikor meg kormányon van, mindez hirtelen kimegy a fejéből, aztán meg ellenzékből az megy ki a fejéből, ami kormányon volt benne. És így tovább.

Olyan is van, hogy nem jut eszébe semmi társadalmi kérdésekről, mert a politika-üzlet minden energiáját leköti, de ilyenkor sem ijed meg, és bátran nyúl mások ötleteihez. Miután a múlt héten a Negyedik Köztársaság Mozgalom követelte, hogy a politikusok ne kaphassanak nyugdíjat és fizetést egyszerre, ha már ezt a többi állami alkalmazottnak megtiltották, valahogyan ez jutott eszébe Bajnaiék összetett nevű pártjának is. Most ezt javasolják

(...)

Az internet idejében azonban az emlékezet már ott van mindenhol, könnyen utolér. És az internet azt mondja, hogy a jóságos szakértő egy éves rövid kormányzása alatt épp, hogy nem ezért dolgozott. Sőt, dicsőséges szakértése egyik utolsó intézkedéseként bevezette, hogy az országgyűlési képviselők hamarabb és kedvezőbb feltételekkel mehessenek nyugdíjba mint az átlagpolgárok. Ezt persze a transzparens és jó kormányzás feltétlen híve nem vállalta nyíltan, hanem a Fidesz jelenlegi gyakorlatához hasonlóan a 2010-es költségvetést előkészítő salátatörvény egyik mondatába rejtve fogadtatta el. Taps! Olyan jól sikerült, hogy a közvélemény csak egy évvel később szerzett róla tudomást.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportyán tiszteletes
2013. augusztus 15. 07:34
Birkaintellektus alatt is lehet újságíró narancsföldön bárki.Mekkora ász ez a csákó az kitűnik első mondatából,jól összekötném azzal a sráccal aki a raccsoló budiját kezdte az arcunkba tolni...
balbako_
2013. augusztus 15. 04:59
Ebben a Salha Omárban egy másodosztályú Bartus veszett el. Ennyi hülye szaladgál szabadlábon?
ballada
2013. augusztus 14. 20:01
Beígért bajnai féle nyugdijaktól az öregek álla felkopik.
Text adósság
2013. augusztus 14. 19:30
No second-class Victor Orban, Mr Bajmai is a first lady, than Miss Monika Lewinszky. Mr Bajnai, suckle like the little calf, because the geese! Prutty!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!