Minden Hávégés Rohadék

2013. augusztus 09. 17:24

Hogyan nézne ki, hogy az alig pár nem fideszes vezetésű, de jelentős település egyikén történt volna a Nagy Betiltás?

2013. augusztus 09. 17:24
Kiskunhalason a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellenzékben van. A polgármestert egy MSZP közeli civil szervezet, a Jövőnk Halas Egyesület adja és a többségét (legalábbis egészen a közelmúltig) két szocialista és két független képviselő biztosította a három szociközeli civil mellett. Hogy most éppen mi van Kiskunhalason, azt innen a toronyházból sajnos nem tudjuk megállapítani, ugyanis a polgármester hiába veszítette el a többséget miután egy szocialista és két szociközeli civil dezertált a frakcióból, a fideszes önfeloszlatási kezdeményezés mégis kudarcba fulladt. Ahogy arról korábban a HVG is beszámolt. Kiskunhalast jelenleg a csőd fenyegeti, fuldoklik az adósságban és a helyi hírek legtöbbje az állandósult háborúskodásról szólnak, ahogy a Jövőnk Halas Egyesület adta alpolgármester az összes létező pozícióba a saját embereit próbálja benyomni. Ha emellett még egy szórakozóhely programját is lenne ideje felügyelni, akkor Nagy Péter alpolgi napja nem 24 órából áll, hanem 34-ből!

De ezekkel nyilván a HVG is tisztában van, csak hazudni egyszerűbb, mint újságot írni. Mégis hogyan nézne ki, hogy az alig pár nem fideszes vezetésű, de jelentős település egyikén történt volna a Nagy Betiltás? Olyan szarul, hogy megírni se volna érdemes. Nem illene a mintába. Így lett Kiskunhalasból fideszes vezetésű város a HVG-nél, akkor is ha a választók máshogy döntöttek. Mert úgy már illik a mintába. És így lett betiltás a semmiből. Mert a szórakozóhely tulaja valószínűleg csak ráébredt, hogy milyen zenekar jönne és vele milyen közönség. Értelmes ember punkkoncertet mezőre szervez.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magyarcsajok.com
2013. augusztus 10. 01:02
Az igen
Válasz erre
0
8
hajjaj
2013. augusztus 09. 21:26
Szopogass akkor nyugodtan !
Válasz erre
2
2
Kohn Zervatív
2013. augusztus 09. 19:31
Obsitka produkcióóóóó!
Válasz erre
4
14
OrangeOrder
2013. augusztus 09. 19:29
Na most akkor mi van? Akkora a diktatúra, hogy megijedt az MSZP is? Nem úgy tűnik a nagy pofájukat látva :))))
Válasz erre
18
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!