A labdarúgás egyeduralma mellett minden egyéb sportág szezonális érdekesség marad, így a Budapesten épp jövő héten kezdődő MOL Vívó Világbajnokság is.
Nem valószínű, hogy nagyobb szellemi kapacitást igényel a lesszabály, mint az együttes találat jelzésénél a támadás – belevágás / közbeszúrás megértése. Persze a vívás a focihoz képest több odafigyelést és sokkal kevesebb szurkolói önérzetet kíván. A tömeges érdeklődést már a három fegyvernem (tőr, párbajtőr, kard) eltérő szabályainak megismerése is fékezi, ehhez jön az arisztokratikus légkör, melyben a magyar szurker sohasem érezte igazán otthon magát. A focihoz viszont ért, már-már kötelességszerűen szakért, teljesíti a társadalmi elvárást. A labdarúgás egyeduralma mellett minden egyéb sportág szezonális érdekesség marad, így a Budapesten épp jövő héten kezdődő MOL Vívó Világbajnokság is.
A magyar foci látványsport, az ismét felívelő szakaszába lépő magyar vívósport viszont sohasem volt igazán népszerű, talán mert a pástok mellett nem veszi ki jól magát a szotyolázás, talán, mert nem kapcsolódik hozzá átütő sztárkultusz. Imre Géza nem egy Gera, aki feltétlenül szükséges arc a Pepsi reklámfilmjébe. A mostani világbajnokság egyébként képileg és párhuzamválasztásában is kitűnő reklámfilmje méltatlanul szűk körben ismert, leginkább Facebookon terjed az amúgy is érdeklődők körében.
Ha van sportág, amiben az 1896 óta jegyzett olimpiatörténet alapján megkérdőjelezhetetlen a magyar dominancia, akkor az a kardvívás. Ám 13 egyéni aranyérmünk ellenére sem tudta népszerűségben, nemhogy a halványabb csapatsportokkal, de még a hasonlóan sikeres úszó számokkal sem felvenni a versenyt. Ebben bizonyára benne van az a 20 éves hullámvölgy, melyet Szabó Bence és Szilágyi Áron diadala között a szakág elszenvedett, azonban most újra figyelmet követelnek vívóink.
A Syma-csarnokban jövő szerdán egyéniben, szombaton pedig csapatban mérkőznek kardozóink. A legnagyobb esélyesünk természetesen Szilágyi, (aki tavaly nyár óta tudatosan használja női és divatmagazinok címlapjait a kardvívás népszerűsítésére), ám mellette pástra lép Iliász Nikolász, Gémesi Csanád, Szatmári András és Gáll Csaba is.
Akihez valami véletlen folytán eljut ennek a híre és mutat némi fogékonyságot, megérteni akarást nagyapáink küzdősportja, a Ludovika Akadémia katonatiszti képzésében gyökerező vívás iránt, akit érdekel egy sportág jól látható technikai fejlődése, vagy egyszerűen csak műkedvelő sportbarát, annak ez a vívó világbajnokság vissza nem térő alkalom. Őszintén reméljük, hogy Áront nagy riválisa, a német Nicolas Limbach, sem más nem taszíthatja le a dobogó legfelső fokáról; s bár a szakma szerint igazi bravúrnak számítana férfi kard csapatunknak az éremszerzés, bízunk benne, hogy ez esetben azért jutna némi rivaldafény kardozó fiainknak az NB1 Kecskemét-Mezőkövesd összecsapásának árnyékában is.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Áll a bál a fekete kontinensen.
Londonon a világ szeme: eljött a nagy nap.
A Camp Nou díszpáholyából tekintette meg Lamine Yamalék legutóbbi mérkőzését.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
„A kommunisták voltak azok Magyarországon, akik világnézet és a párthoz való hűség alapján döntötték el, ki dolgozhat bizonyos helyeken és ki nem” – írta a Magyar Jelen újságírója.
Most aztán árgus szemekkel figyelhetnek az oroszok.
