Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Az örökös piaci élethalálharc helyett mennyivel kockázatmentesebb az állam zsíros testéből kanyarintani jókorákat!
„A jól menő cégtulajdonos, egykori helybéli gázszerelő – és nem mellesleg jelenlegi felcsúti polgármester, valamint a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke – önerőből építette föl vállalkozását, ám a róla írt portré szerint a konkurencia megjelenésével helyzete megrendült, »Mészárosék majdnem csődbe mentek: 2007-ben már alig volt bevételük, a cég veszteséges lett, pedig korábban több mint tízmilliós nagyságrendű eredményt is el tudott érni, és a helyiek szerint akkoriban futotta saját építkezésére, drágább kocsira«. (A Nemzeti Együttműködés Rendszerének hívei – miniszterelnöktől a vállalkozóig – alighanem ezért is utálják mély meggyőződéssel a versenyt. Az örökös piaci élethalálharc helyett mennyivel kockázatmentesebb az állam zsíros testéből kanyarintani jókorákat!)”