„Száz évvel az I. Világháború kitörése után ma a világ Balkánja a Közel-Kelet. Különböző érdekek mentén, ezen a valójában nem túlságosan jelentős területen feszülnek most egymásnak a világhatalmak. Ez pedig csak fokozza a kialakult konfliktusokat. Az amerikaiak Szíriában is erőltetett demokrácia-exportja épp annyira lehet sikeres, mintha valaki Szaúd-Arábiában akarna homokot eladni.
Irak és Afganisztán példájából tanulva a Nyugatnak végre be kellene látnia, hogy bizonyos országokra egyszerűen nem lehet ráerőltetni a demokráciát. Azért nem, mert az ott élők többsége egyszerűen nem érti annak lényegét, így pedig képtelenek magukévá tenni azt. Nyugati szemmel nézve szinte hihetetlen, de ettől még igaz: arra, amit mi szabadságnak hívunk, tulajdonképpen nem is vágynak. A jogállamiság, az emberi jogok, vagy a szólásszabadság számunkra evidens értékei ezekben az országokban egy hártyajég vékonyságú értelmiségi elit fétisei csupán.
Bármennyire is szörnyű kimondani: az évek távlatából már jól látszik. hogy az arab tavasz országaiban élőknek jobb sorsuk volt, míg korrupt diktátorok uralkodtak felettük. Kezükbe vehették ugyan saját sorsuk irányítását, de ezzel láthatóan nem tudtak mit kezdeni. Ennek a kudarcnak az árát pedig az óriási menekültáradat miatt részben Európa fizeti majd meg.”