A világ a hétköznapi hősöké

„Nehéz idők voltak. Emlékszem, én például sokszor azt sem tudtam, hogy kinek az üzeneteit mondom be, és kinek. Az üzenő a horvát területeken élt, az akinek az üzenet szólt pedig a szerb krajinában. Így például a rádióban arról tájékoztattam »Rózsaszálat«, hogy »Traktorosfiú« jól van, nem sérült meg, a ház még áll, és találkozzanak Harkányban, a szokott helyen.

Sebet ejtett, mégis megedzett, bizonyos fokig megerősített a háború. Már gyerekfejjel felfogtam, hogy mi a fontos, és mi a nem fontos. Fontos, hogy életben maradtam, fontos, hogy volt remény, fontos, hogy hasznosat tehettünk. Nem fontos, hogy ki dudál a pirosnál, nem fontos, hogy hideg a jakuzzi vize, nem fontos, hogy ki ilyen dolgokkal vádolja a másikat, és az sem, hogy az a másik mivel vádolja az egyiket.

Sokszor kérdezik tőlem, hogy miért vagyok olyan nyugodt? Nos, emiatt. Mert láttam a háborút. És mit tanultam belőle? Azt, hogy a világ a hétköznapi hősöké. A kórházigazgatóé, a barlangi rádiós kollégáé és a péké.”