„Olvasom az értékeléseket, és hüledezem, hogy mások hüledeznek. Szégyen – virít a sportlap címoldalán, Tarsoly Csaba, a Győr tulajdonosa gyalázatról beszél, a kommentelők meg melegebb éghajlatra küldenek mindenkit. Pedig az elmúlt három évtizedben éppen elég keserves percet okozott a magyar futball ahhoz, hogy meglepetést mégse keltsen egy újabb gyötrelmes kupaforduló.
Nyilvánvaló, hogy a szokottnál hangosabb fölháborodás két fő okra vezethető vissza. Olyan mégiscsak először fordul elő, hogy még az augusztust sem érik meg csapataink a nemzetközi kupaporondon, másfelől pedig a kormány erőfeszítései és Csányi Sándor MLSZ-elnök nevéhez köthető, nagystílűen reformfolyamatoknak nevezett intézkedések elhitették az emberekkel, hogy van kiút. (...)
Önkéntelenül és teljes joggal vetődik fel: ebbe a futballba öljünk milliárdokat? Mit érdemelnek ezek a játékosok, edzők, sportvezetők? Rengeteg kiváló sportoló úgy szerez dicsőséget az országnak, hogy sokkal többet dolgozik, mégis lényegesen szerényebb (anyagi) megbecsülésben részesül. Ha egyáltalán! Sokan borzalmas körülmények közepette, munka mellett érnek el világraszóló sikereket, a labdarúgók meg nemhogy dolgozni nem akarnak, futni se nagyon.”