Az egyenlőségről

„Esetünkben egy igen fontos igazsággal kéne sokaknak, akik arra képtelenek, szembenézni: soha ezen a Földön ebben a világtörténelemben nem fogant még meg két olyan emberi személy, aki egyenlő lenne. Ezt empirikus úton mindenki önmaga számára igazolhatja, hiszen van, aki tehetségesebb, szebb, szerencsésebb, mint a másik, egyeseknek a humántudományok mennek jobban, másoknak a matematika vagy fizika. Kinézetre és habitusra is más, minden ember. Ezek tények, és ezen tényekre épül föl egy egészséges társadalom. Mi folyik helyette? Két főbb csapást vehetünk észre, ha a jelenlegi hozzáállások közt kívánunk szemlézni. Az egyik az erőltetett egyenlősítés, amikor valaki, rosszabb esetben valaki, aki hatalommal is rendelkezik, hiszi azt, hogy minden ember egyenlő és ekként is kezeli őket, hatalmas károkat okozva. Ez a változat az elterjedtebb a modern világban, hiszen ez jobban igazodik a modernség kurrens ideológiájához. Ez persze számos diszkrepanciát jelent az életben, például a tehetség és korrekt hozzáállás el nem ismerését – maximum szóban, hiszen a materializmus (hisz az anyagi, mint a legfőbb érték koncepciója igen erősen jelen van) csak a törtetést díjazza. (…)

Az élet természetes része a diszkrimináció. Ez ellen nemhogy nem szabad, hanem valóságidegen küzdeni. Ha egy állásra jelentkeznek harmincan, és abból csak egyet vesznek fel, az diszkrimináció. Az is, ha én egy nőt veszek feleségül és a másik pár milliárdot nem. Az igazságtalan diszkrimináció a káros, a diszkrimináció természetes, ez ellen küzdeni annak sem jó, akit épp »egyenlősíteni« akarnak, hiszen ha elhitetik vele, hogy ő is ugyanolyan jó/szép/okos mint a másik, akkor még változtatni sem akar magán, mert azt hiszi, hogy elért egy szintet. Így ez az egyenlősítés hazugság annak, aki gyengébb és a visszatartása annak, aki jobb, mintegy sövényre nyírva a társadalmat.”