Többen vagyunk, mint bárki gondolná

2013. július 12. 14:45

Mesterházy Attila többször is meglepte a balatonszárszói közönséget, még a diktálni akaró Konrád Györgyöt is.

2013. július 12. 14:45
Török Zsolt
Facebook

Hajnalban végre megnéztem a Versus-ban Somogyi Zoltán beszélgetését Balatonszárszóról, ellenzékről. Hasznos elemzés is volt, csak ajánlani tudom. Majd végre volt időm még az ATV szárszói összefoglalóját is. Ki korán kell... Mesterházy Attila többször is meglepte a közönséget, még a diktálni akaró Konrád Györgyöt is. Jó volt, hogy többen azért is nyilatkoztak kedvezően, támogatóan róla, mert most végre hallották élőben, vagy mert „népközeli” politikus. Mondjuk ugyanez volt decemberben a Kossuth téri NEM tüntetés után is, ahol sokan mondták: „a 3 politikus közül Attila mondott kemény, következményekkel, folyományokkal járó beszédet, szónoklatot”. De ugyanez volt a március 9-ei Arénában tartott 12 ezer fős évértékelőnk után is: „lendületes, fiatalos és sokkoló létszámú aktivista, közönség elötti modern politika nagygyűlés”.

De most említsem még a teltházas egri sportcsarnokban tartott június 4-ei gyűlésünket, vagy a június 29-ei Nyíregyháza Mszp szervezte eseményt?

Beérik ez lassan. Sokkal többen vagyunk, mint bárki gondolná.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belga
2013. július 13. 14:07
Mesterházyn én leginkább azt látom, hogy egyre inkább elszáll magától -ami számomra meglehetősen ellenszenves. Már csak azért is, mert az Mszp-n pedig nem látom a változást. Abból akarnak megélni, hogy a fidesz majd rosszakat és még rosszabbakat lép -ez pedig nem több annál, ami itt 23 éve folyik (és amiből a még nem döntött típusú szavzóknak elegük lett). A hatalom hajlamosít az önfelértékelésre, no de aki még csak nincs is hatalomban és máris jelentkeznek a tünetek -mit várjunk attól? Egyébként az a kb 1 millió szavazó, aki Mszp-re szavaz(na) jobb lenne ha átgondolná mert úgy tűnik, hogy ekkora bukta sem elég ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzon a párt és annak épp aktuális vezetése. Azt viszont a legnagyobb ellenzéki párt szerepében remekül blokkolják, hogy egy új baloldali párt megalakuljon, megerősödjön váltópárti szintre. Márpedig gondoljon aki amit akar: ha nincs ellenzéki alternatíva, akkor bárki is van hatalmon előbb vagy utóbb mindenhatónak kezdi érezni magát annak összes következményeivel -vagyis mindannyiunk érdeke, hogy legyen választható alternatíva.
Hannibal tábornoka voltam
2013. július 13. 08:13
haha
balbako_
2013. július 13. 06:00
Ha már megtudnak tölteni egy sportcsarnokot akkor már olyan nagyon sokan vannak? Röhej!
Békafa őrnagy
2013. július 12. 23:29
Álmomban két kövér komonista voltam és játszottam egymással.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!