„A portréfotózás poklát kutatómunkával igyekeztem dokumentálni. Egy hónapon keresztül minden reggel csináltam egy screenshotot az oldalról, aztán nekiültem összevágni őket, és már a második sor környékén elkezdtem magam furcsán érezni. Ahogy elkezdtek sorakozni a képernyőn az iszonyúan rossz fényképek, úgy lett az összhatás egyre kevésbé iszonyú. Aztán hirtelen úgy éreztem magam, mint egy budapesti villamosmegállóban.
Ezek normális emberek! Az emberek kábé így néznek ki. Bénán öltöznek fel, nem voltak tegnap fodrásznál, elalszanak reggel és nem fésülküdnek meg, megöregszenek, nincsenek eleget jó levegőn. Ami külön-külön iszonyúvá teszi őket, az a Guardian és általában az újságok címlapján szereplő többi ember, akik egyáltalán nem normális emberek: gondosan felöltöztetett és megnyírt politikusok, kisminkelt és retusált celebritások, egzotikus szépségek. A normális emberek egy szupernormális ingerektől hemzsegő újságcímlapon iszonyúan néznek ki.
De így, tablóként, megszűnnek riasztónak lenni. Normális emberekké alakulnak.”