„Orbán Viktor tegnap nyilvánosan is kimondta, amit eddig is tudtunk: vannak fontos dolgok, amelyekben a kommunizmus számára követendő.
A közrádió riporterének a következőket jelentette ki: »A kommunista rendszerben voltak dolgok, amelyek ésszerűbbek voltak, mint a mai dolgok. (…) Ezt tagadni nem érdemes, inkább tanulni kell ebből«. A dolog, amelyben Orbán a kommunistákat követné, a felsőoktatás. »Szerintem a 240-es ponthatár a középszer ponthatára. (…) Szerintem közpénzen, adófizetők pénzéből egyetemen taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes. (…) A középszerűeknek nem egyetemen kell tanulniuk« – magyarázta, hozzátéve, hogy az szolgálja jobban az ország érdekét, ha a jó képességűek mennek az egyetemre, a középszerűeknek pedig ott a szakmunka.
Orbán a szakmunkásképzést már át is alakította, és az tényleg éppen olyan lett, mint amilyen a szocializmusban volt. A felsőoktatást is átalakította volna már, csak nem számolt azzal, hogy a diákok utcára vonulnak, egyetemet foglalnak, mert e tekintetben még más a helyzet, mint a kommunizmusban volt. Ha a diákok nem lázadnak fel, akkor ősztől nem 58 ezren, hanem csak tízezren tanulhatnának államilag finanszírozott helyen, és nem lenne a legnépszerűbb 16 szakon is valamicske állami ösztöndíjas keret.”