Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Ami a reklámadós rutinparanoia után következik, az már valóban a sztálini idők lapkészítését idézi.
„Mivel a hírbe hozott tévések korábban nem csak kormánypárti mikrofonállványként működtek, és nem is ellenzéki politikusok rendreutasítását tartják a tényfeltárás csimborasszójának, akár jogos is lehet a Magyar Nemzet aggodalma, ám a lap szerint igazából nem Bárdos vagy Baló, hanem a reklámadó miatt születnek majd riportnak álcázott kormányellenes műsorok.
Erre még nem kapnánk fel a fejünket, hiszen a Magyar Nemzet napi hülyeségadagjának hála ingerküszöbünk az egekben, de ami a reklámadós rutinparanoia után következik, az már valóban a sztálini idők lapkészítését idézi, olyan gyöngyszem, amiből tényleg csak a békaember és a csőszkunyhó hiányzik. De van helyette médiamogul-gyűlés és »luxusétteremben csiszolódó terv«.
Tényleg csak röhögni lehet, hogy mindezt egy oly lap közli, amelyik a kormány és a Simicska-féle cégek hirdetéseiből él, pedig egyáltalán nem vicces.”