A velünk élő Érpatak-szindróma

„Orosz, Orbán, Tarlós elvtársak cinkos-elhatárolódó-elutasító-megrökönyödő-álszent összekacsintása ellenére, sok más európai nagyvároshoz hasonlóan, szombaton Budapesten is sor kerül a Pride-ra. Akkor is, ha nem lehet elégszer meghívni a miniszterelnököt ahhoz, hogy egyéb fontos teendőire hivatkozva távol maradjon a rendezvénytől, és csendben asszisztáljon a köcsögözés elfogadott társadalmi normává válásához.

És ahol éppen ezért nagyon fontos az a kezdeményezés, amelyhez a a Prezi, az espell és a Google felhívására több mint száz közösség és cég csatlakozott már. Akik szégyenkező, felelős politikusainkkal ellentétben nem fordítják el a fejüket, hanem szervezett formában vesznek részt a Budapest Pride-on azon a napon, amikor a világ számos pontján a sokszínűséget ünneplik. Mert szerintük az a normális, hogy aki ide született, az ennek az országnak a másokkal egyenjogú tagja. Tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai meggyőződésre. És ezt senkinek nincsen joga megkérdőjelezni. Egyetlen csörgősipkás bazári majomnak sem.

Létfontosságú, üdítő és tiszteletreméltó törekvés ez ebben a tévhiteken alapuló, folyamatos (ál)rettegéssel, és a buzizás fojtogató bűzével átitatott, magába fordult jelenünkben, ahol a normalitás mércéjét őrző kulcs sokszor illetéktelen kezekbe kerül. Fontos lépés lehet ez a velünk élő Érpatak-szindróma leküzdésében. Abban, hogy egy olyan világot teremtsünk magunk köré, ahol - miként a kerekesszékes, esetleg siket vagy világtalan embertársainkat nem nevezzük szerencsétlen nyomoroncoknak - úgy a tőlünk különböző szexuális orientációjú/identitású embereket sem köcsögözzük ész nélkül. Egy olyan világot, amelyben nem attól leszünk normálisak, és jobb, igazabb magyarok, hogy a tőlünk különböző embereket elrettentő példaként listázzuk és mutogatjuk, hanem megértjük: a másik ember másságától mi egyáltalán nem leszünk kevesebbek.”