Horn hiánya nem ma kezdődik

Hornnal a rendszerváltás idején személyes ismeretség nélkül is esküdt ellenségek voltunk. Kevéssel utána, 1990-ben megírtam az illegális devizaszámláit az NSZK-ban. Akkor ismerkedtünk össze személyesen is. Ha lehet fagyos ismerkedés, akkor ez az volt. S utána megindult egyfajta lassú olvadás. Ami 95-ben, a Bokros csomag után átcsapott szinte barátságba. Horn akkor mérhetetlenül magányos volt. Kevés embertől kapott a csomag idején igazi, emberi szót és támogatást. Talán közéjük tartozhattam. Évekig egészen közelről figyelhettem mint újságíró, szerkesztő és néha alkalmi riporter Horn Gyulát. Láttam a kisszerűségét. Láttam az agresszivitását. Láttam a remegő kezét és a láncdohányosságát. Láttam ahogyan kínlódik a pártjával, kínlódik a koalíciós partnerrel, kínlódik saját magával, a múltjával, a személyiségével, a hiányos tudásával.

És láttam, hogy mindezek ellenére miként képes megragadni a lehetőséget, kihozni a lehető legjobbat, kompromisszumot kötni, ha kell lezsernek lenni, ha kell ravasznak. Rajta keresztül sokat értettem meg a kádárizmusból. Rajta keresztül sokat megértettem az akkor már évek óta halott apámból. Nem szerettem meg, nem tiszteltem, nem féltem tőle. Elfogadtam olyannak, amilyen. S (Antall Józsefhez hasonlatosan) a miniszterelnöksége óta eltelt másfél évtized alatt mindinkább komolyan veendőnek és értékesnek kellett érezzem visszatekintve azt a 94-98 közötti 4 évet. Sajnáltam amikor bezáratott hosszú évekre oda, ahol azután meghalt. Méltatlan vég volt. Ha aktív maradhatott volna talán nem siklanak ki a dolgaink ily végzetesen.

Horn hiánya nem ma kezdődik. 15 éve, és különösen az elmúlt kritikus 7 évben rendkívülien nagy volt. Akik utána jöttek az MSZP élén, s ami utána az országgal történt, szinte kéz- a kézben vezettek el oda ahol ma tartunk.