Trianon a zsidóság számára is tragédia

„Nemrég volt a trianoni évforduló és úgy tűnik, mintha egy újfajta perspektívába helyeződne Trianon kérdése, hogy mindez a zsidóságnak is egy komoly csapás volt. Mit gondolsz arról, hogy a Trianon-Holokauszt egymással való szembeállításának lassan vége szakad?

Bárcsak vége lenne, de ez elsősorban nem a zsidóságon múlik. Ha megnézzük a húszas-harmincas évek politikáját, akkor láthatjuk, hogy nem a zsidóság volt az oka annak, hogy egy olyan kép alakult ki, hogy Trianon nem fáj a zsidóságnak. Akkoriban egy olyan képet rajzoltak fel, mintha a zsidóság nyerészkedett volna, sőt, akár oka lett volna Trianonnak. Már visszamenőleg az első világháborúval kapcsolatban is keringtek ilyen legendák, pl. a zsidó feketekereskedelemről. Hogy ez így alakult, annak igen sok történelmi oka van. Nyilván szerepet játszott a rövidéletű és rosszemlékű Tanácsköztársaság is, ami nagyon mély berögződése lett, melyet később a Rákosi-rendszer tovább mélyített.

Nem lehet kérdés az, hogy Trianon a zsidóság számára tragédia csakúgy tragédia, mint ahogy a magyarság egészének az. Hiszen a magyar zsidó közösség is széttöredezett. Sőt a tragédia talán még mélyebb. Gyakran mesélem a dédnagypapám történetét, aki Erdélyben volt ügyvéd. 1920 után nem praktizálhatott, mert nem volt hajlandó felesküdni a román királyra. Amikor a II. bécsi döntés után a magyar hadsereg bevonult Erdélybe, akkor ő is kiment köszönteni a magyar katonákat. Majd két évvel később ugyanez a gépezet deportálta a halálba, azért mert zsidó volt. Ez mutatja, hogy mekkora lelki törés is volt egy magyar zsidó számára a Trianontól a Holokausztig tartó két évtized.

A magyar zsidóság számára éppen ezért nem lehet kérdés az, hogy Trianon egy hihetetlen veszteség. Bizonyos értelemben sokkal nagyobb, mint a magyarság többi részének, hiszen ez volt egyben a modernkori magyar antiszemitizmus egyik alappillére. Ha nincs Trianon, akkor nyilván nem alakul így az egész európai geopolitikai képlet sem, de nem alakul így a magyarországi antiszemitizmus képlete sem. Ez borzasztó helyzet. Ugyanakkor az is egy nagyon nagy probléma, mikor ezeket a különböző történelmi traumákat egyik vagy másik csoport kisajátítja magának, és másokat pedig abból kirekeszt. Vagy amikor az egyik relativizálására használjuk a másikat.

Ha már a kirekesztést említetted, mi a helyzet Szegedi Csanáddal, aki mintha látványosan eltűnt volna a magyar közéletből, hogy halad tanulmányaival?

Nyilvánvalóan neki is ez egy életre szóló feladat lesz, hogy feldolgozza a családja és a személyes múltját, és ebből megpróbálja a lehető legjobbat kihozni a saját maga és a közössége számára is. Alapvetően én úgy látom, hogy próbálja helyretenni a dolgokat, egy tanulási folyamatban van benne. Nem véletlen, hogy el van tűnve. Úgy gondolom, hogy ezt ő is úgy látta jobbnak, ha ezt a folyamatot intimitásban próbálja meg végigcsinálni. Jár rendszeresen tanulni Oberlander rabbihoz és zsinagógába. Valószínűnek tartom, hogy fogunk még róla hallani.”