A neoliberális konszenzus gyakran vallott szánalmas kudarcot

„Mivel forrásaik rendkívül szűkösek, a fejlődő országok pazarló luxust nem engedhetnek be maguknak. Körültekintően át kell gondolniuk, hogy milyen gazdasági irányvonalat akarnak követni, azonosítva és kihasználva saját komparatív előnyeiket. A világ legsikeresebb fejlődő országai – Dél-Ázsiában – pontosan ezt tették. Tanulságos az is, hogy miként alakították a gazdaságpolitikai irányvonalat abban az időben, amikor a kormányaik még nem voltak olyan felkészültek, mint napjainkban.

Japántól mást is lehet tanulni. A japán fejlesztési stratégia kulcsfontosságú elemei, az oktatásra, az egyenlőségre és az agrárreformra helyezett hangsúly Afrikában is rendkívül fontosak napjainkban. A világ sokat változott azóta, hogy Kelet-Ázsia – több mint egy fél évszázaddal ezelőtt – elindult a fejlődés útján. A történelem, az intézményrendszer és a körülmények országról-országra különbözőek, a gazdaságpolitikát a helyi feltételeknek megfelelően kellett alakítani.

Annyi azonban bizonyos, hogy Japán és a többi kelet-ázsiai ország gyökeresen más irányvonalat követett, mint amit a neoliberális »washingtoni konszenzus« javasol. A kormányaik által hozott intézkedések eredményesek voltak, miközben a washingtoni konszenzus túl gyakran vallott szánalmas kudarcot. Az afrikai országoknak hasznuk származik majd abból, ha mérlegelik ezeket a sikereket és kudarcokat, és megvizsgálják, mit jelentenek ezek saját növekedési stratégiájuk szempontjából.”