Őszintén szembenézek a saját hibáimmal, és változtatok ott, ahol szükséges

Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.

Ne lássam a hócipőmet, ha nem egy újabb gigaherdálás van kilátásban.
„Valami rettentő nagy sumákság készül, ha nem csal meg az orrom. Újrafegyverkezésre van szükség ugyanis Magyarországon a honvédelmi miniszter szerint, mert a honvédség haditechnikája 10 éven belül teljesen tönkremegy – így búsong Hende Csaba, a magyar Svejk. Nem volt túl régen, amikor a mai kormánypárti sajtó epét hányva írogatott arról, hogy a szocik drágáér' felújítanák a haditechnikát – de hát ezek a »komenisták« voltak. Most nemzeti felújításra van szükség.