Taroltak az émelyítően édes Tokaji borok

„Csúcsborszűzként fejest ugorva a gálába már a második pohár után úgy éreztem, hogy én is bátran dobálózhatok olyan frappánsnak gondolt mondatokkal, mint ez: Tapasztalatból mondom, hogy ebből, hiányzik az a feszesség, ami a rizlingek sajátja. Bott Frigyes 2010-es Rajnai Rizlingje például tényleg pompás szóda nélküli fehérboros fröccsnek bizonyult, de a St. Andrea Pinot Noir 2011 viszont már pont átlendült azon a határon, amit a kényes gyomrom a fanyar vörösborokból elvisel. Ezután jött a Heimann Birtok Franciscus 2008-a, ami egy igen szép színű, sűrű állagú vörösbor volt, de irgalmatlanul savasnak éreztem. Utoljára akkor facsarodott szét ennyire az arcom és kezdett fájni a fogam, amikor gyerekkoromban fogadásból egymás után háromszor ittam Olympos-citromlevet a már retrónak számító, üveg kávéspoharból.

És akkor kis segítséggel továbblendültem, hiszen jó, ha megmondják, hogy mit is kell érezni. És akkor már szinte érezzük is. Szepsy István 2005-ös, 6 puttonyos Tokaji Aszújának íze példáué elsőre ugyan egy igen kellemes, konyakkal nyakonöntött fügés csokira emlékeztetett, de valójában ugyanolyan émelyítően édes, mint a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet 2008-as, 5 puttonyos Tokaji Aszúja. Azt ugyan nem tudom, hogy a Tokaj Nobilsnek köze van-e az egykori Index-tulajdonos Nobilis Kristófhoz, de az ebből legurított három pohártól fejreálltam, és már csak arra emlékszem, hogy egy Balaton Soundon tomboló zombikról szóló képregény zseniális tervéről magyaráztam ismeretlen sajtómunkásoknak, úgyhogy inkább kitántorogtam a csúcsborok és ajándék Herendi porcelánok fülledt Szodomájából az esőfelhős Dunakorzóra.”