A hozzászólás jogát megtagadó fideszes szavazógépek és a lex PM

2013. május 24. 07:30

Megtörtént az is, amire a mezőgazdasági bizottságból való kiebrudalásom óta nem volt példa: nem kaptam szót a bizottság ülésén.

2013. május 24. 07:30
Szabó Rebeka
Szabó Rebeka blogja
„Ha egy képviselő valamilyen okból függetlenné válik, azonnal kikerül a bizottságából, ám többnyire vissza is helyezik ugyanoda. Egykori frakciónk felbomlása után én voltam az egyetlen, akit nem a saját bizottságába helyezett vissza a Fidesz. Akkor elmondtam, hogy ezt a munkám egyfajta elismeréseként értékelem – hatékonyan rántottam le a leplet a Fidesz-közeli földbotrányokról. Az még inkább alátámasztja ezt a vélekedésemet, hogy Balogh Józsefet, a feleségét feltehetően súlyosan bántalmazó, és ezért a függetlenek közé kiült képviselőt azonnal visszahelyezték az agrárbizottság tagjai közé, sőt, egy huszárvágással még azt is megoldották, hogy a »megüresedett« helyére egy másik Fideszes képviselő is beülhessen: megnövelték eggyel a bizottság létszámát.

A mezőgazdasági bizottsági tagságom megszűnésekor azt is kijelentettem, hogy a munkámat folytatni fogom, továbbra is bejárok majd a bizottság üléseire, hiszen a gazdák továbbra is számítanak rám. Így tettem tegnap is, hiszen a bizottság napirendjére kerültek végre annak a földtörvénynek a módosító indítványai, amelynek tárgyalását még tavaly novemberben kezdte meg az országgyűlés - amikor még a mezőgazdasági bizottság tagja voltam-, és amely azóta átdolgozás alatt a kormánynál feküdt. Az új tervezetet néhány napja kaptuk meg, jelentősen átalakítva. Erről szerettem volna véleményt mondani, illetve kérni, hogy az általam ősszel benyújtott módosítók közül néhányat tárgyaljon meg a bizottság.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2013. május 24. 12:09
Rebeka kedves! Ha nem Bajnai Gordon érdekeit képviselné napra nap a munkahelyén a magyar nemzet helyett lehet még érthető is lenne a felháborodása.
Soma
2013. május 24. 11:48
Rebeka! Ti arra készültök, hogy még a holtak szemfedelét is lerántjátok! Végső harc az emberiség ellen, mottóval!
next mindig élni fog 7
2013. május 24. 11:12
Íme egy példa a FIDESZ által gyakran hallatott kettős mércére!
csenge
2013. május 24. 10:41
Rebeka! Az nem lehetséges, hogy a Balogh veri ugyan a feleségét, de ennek ellenére ért a mezőgazdasághoz is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!