Verbális erőszak, mond ez valamit?

Ertsey Katalin nyílt levelet intézett S. Teréziához, Balogh József fideszes képviselő élettársához. Ebben a valószínűleg huzamosabb ideje családon belüli erőszaknak kitett nőhöz az LMP-s képviselő kérdéseket intéz, illetve tanácsokat ad neki. Levelének lényege, hogy nem érti, az általa a fideszes képviselő által meghonosított módon csak Terikének nevezett hölgy mit képzelt, amikor összekötötte életét egy olyan férfival, akiről tudhatta volna, hogy előző feleségét is verte. Ertsey két szánakozó „de hát mégis, mit hittél?” között megemlíti, hogy ha a nő nem változtat, az könnyedén az életébe kerülhet – persze, ezt sem így, hanem a hiperérzékeny „te is így végezheted egy napon” fordulat csatasorba állításával. A NANE Egyesület önkéntesei aláírással válaszlevél is született bejegyzésére – melyben felhívták Ertsey Katalin figyelmét arra, hogy nem szerencsés egy idegen nőt terikézni, illetve számon kérni, mégis hogy gondolta az egészet – illetve megfenyegetni sem érdemes őt (nyilván azzal, hogy ha nem hagyja ott élettársát, meg fog halni). Ezek után a HVG.hu hasábjain Balavány György és Béres Zsuzsa (Feminista Hálózat alapító tagja) is nekirontott az Ertseyvel szemben kritikát megfogalmazóknak: a jogos választ mindketten megsemmisítő szándékú reakcióként értékelték, összefogást sürgettek és megbotránkoztak azon, hogy szerintük azonos súlyúként tüntetik fel Balogh József és Ertsey Katalin tevékenységét.

Merthogy, szerintük, a NANE-önkéntesek ezzel arra utalgatnak, hogy „Ertsey Katalin nőket erőszakol”. Haha, de jó vicc. De mégsem az: hát nem értik szerencsétlenek, hogy Ersey csak segíteni akart? Mi mindent meg nem tesz a Parlamentben is, hogy a családon belüli erőszak törvényi szabályozását keresztülverje! És akkor szegényt még hátráltatják is a szakmai szervezet önkéntesei? Hát hová lesz így a világ, ha lelkiismeretes országgyűlési képviselőket próbálnak majd ellehetetleníteni a hozzáértők!

Komolyra fordítva a szót: még ha valószínűleg sok dologban nem értenék is egyet a NANE-önkéntesekkel, és ők is osztják adott esetben a feminizmus tízparancsolatát, akkor is, itt igazat kell nekik adnom. Mert a családon belüli erőszak kapcsán nagyon nem igaz, hogy a férfiak lennének a potenciális agresszorok, a nők pedig a potenciális áldozatok. Gyereket éppenséggel ugyanolyan arányban bántalmazhatnak mentálisan és fizikailag is nők, mint férfiak. A verbális erőszak ugyan törvényileg nagyon nehezen volna szabályozható (nincs is szükség rá szerintem), de ettől még létét nem igazán érdemes eltagadni. Ahogy az ellene való küzdelmet sem szükségszerű csak azért takaréklángra tenni, mert a jog e téren nem sokat tehet.

Azt viszont kifejezetten abszurdnak tartom, hogy a NANE Segélyvonal alapító ügyvezetője, Béres Zsuzsa szerint az önkéntesek valósítják meg a lelki megsemmisítésre törő ezen gesztust válaszukkal. Jo Freeman-tól idézi a szerző, hogy ez a fajta „becsmérlés” nem véleménykülönbségek ütköztetését tűzi ki célul, hanem a totális lejáratást, megsemmisítést – miközben az önkéntesek egy kiadványt is Ertsey figyelmébe ajánlanak, illetve felkínálják neki a további egyeztetés lehetőségét. És, természetesen, a családon belüli erőszak kategóriájába nem vehető be egyikük levele sem – viszont a verbális megalázásról, lekezelésről így is lehet beszélni és Ertsey posztja kapcsán kell is.

Mert, azért, túlzásokba ne essünk: egy politikus nyílt levelére válaszoltak kissé kritikusabb hangnemben; míg Ertsey olyasvalakinek írt, aki nem közszereplő, akinek cselekedeteit nem éppen egy képviselőnek kellene számon kérnie. A politikus soha ne kérjen számon nyilvánosan egy olyan választópolgárt, aki nem közszereplő. Ellenben a nyílt leveleket írogató, országgyűlésben ülő asszonyok és urak megnyilvánulásai kapcsán határozottan biztatnék mindenkit ilyesmire: ha úgy érezzük, hogy egyébként jó ügyért harcol az adott személy, ha nem.

Lehet azt gondolni, hogy Ertsey egyébként dicséretes módon tesz a Parlamentben a családon belüli fizikai bántalmazás törvényi szabályozásáért. Príma, tulajdonképpen ez a kötelessége, külön dicséret érte nem nagyon járna. De nem látom be, miért kéne ezt figyelembe venni, amikor éppen egy efféle nyílt levelét kritizáljuk: vagy Balogh József polgármesteri tevékenységét is kötelességünk dicsérni, mikor éppen asszonyverőként ítéljük el? Legyen világos: verni valakit és verbálisan megalázni, az tényleg nem egy kategória. Összevetni sem érdemes a kettőt, illetve azon pattogni sem, hogy mennyivel durvább, ha valakinek szilánkosra verik a koponyáját. Ahogy a nemi erőszak kapcsán sem szoktunk senkit azzal védeni, hogy de mennyire más ez, mintha meg is ölte volna áldozatát.

Ertsey levele márpedig vállalhatatlan, még ha jó szándékkal írta, akkor is. Bejegyzése egyáltalán nem függ össze parlamenti tevékenységével, így ezért sem érdemes annak kapcsán felmentést adni neki: a képviselőnő egyértelműen egy magánszemélynek írt nyílt levelet, személyeskedő hangnemben, így, lássuk be, nem igazán tudjuk esetét a népképviselet hagyományos megnyilvánulásai közé tenni. Amit tett (bántalmazott nővel való kapcsolatfelvétel, tanácsokkal való ellátása), az sokkal inkább olyan egyesületek tipikus feladatai közé tartozik, mint amilyen a NANE is. Márpedig egyáltalán nem részletkérdés, hogy ez ügyben miként érdemes eljárni: főként, ha maga a társadalom is hajlik Ertsey hibáztató-számonkérő hangnemének elsajátítására.

A helyzet pedig ez: áldozatot, aki nem közszereplő, nem tegezünk csak úgy le, nem terikézzük és nem is feddjük meg, amiért még mindig együtt van élettársával. A szemben álló fél gyerekként való kezelése, a lesajnálása, a szánakozó megszólítása – ez éppen azt szokta jelezni, hogy a férj nem tekinti magával egyenrangúnak feleségét, sőt, olyan gyermeklelkű félnek tartja, akit „nem árt időnként megrendszabályozni”. Nyilván én is tudom, hogy Ertsey nem fog idáig jutni: csupán érdemes felismerni, hogy ez a fajta hozzáállás mennyire kártékony, értelmetlen tud lenni. Ahogy az is, hogy az áldozat számára kilátásba helyezzük: halottként fogja végezni, ha végre nem kezd magával valamit. Ez a figyelmeztetés figyelmen hagyja mindazon egzisztenciális-lelki kötelékeket, melyek egy párkapcsolatban élő egyén számára megnehezítik az elszakadást a korábbi élettől. Senki, de főleg nem egy kiszolgáltatott személy számára nem érvelünk azzal, hogy meg fog halni, ha azonnal nem csinál valamit.

Az LMP-s képviselőnő címadása (Terikének mondom, Marika is értsen belőle) csak hab azon a bizonyos tortán: ennyire arrogáns, kioktató jellegű címet még egy az általuk „patriarchális társadalomban hívő, macsó” tulajdonságokkal leírt férfi sem tudna kieszelni – és, lám, a bántalmazottakért elvileg kiálló nőnek csak sikerült. Értsd már meg, az életed forog kockán, te kis hülye – nagyjából ezt üzeni bejegyzésével Ertsey, amire a NANE-önkéntesek levele adekvát, tűpontos válasz. Persze, értem én: a családon belüli erőszak elleni harcosok nem tudják elfogadni, hogy az agresszor szerepében nem mindig csak a gonosz, elnyomó férfit tudják köszönteni. Nem képesek megérteni, hogy az efféle lealacsonyító gesztusok nem csupán férfiaktól származhatnak és egy nő is ugyanúgy élhet velük, még hozzá úgy, hogy észre sem veszi közben magát. Nem véletlenül lett elkeresztelve az említett szervezet sem Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen-re: még ha önkénteseik most, szinte elhajló módon, képesek voltak kicsit árnyaltabban is rálátni a dolgokra.

Márpedig, ha azt hisszük, hogy a férfiak bűnbakként való tételezésével egyúttal letudtuk a verbális megalázásnak, a másik fél lealacsonyításának ügyét is, akkor éppenséggel nagyon rossz úton járunk. Ha a gyermekét kivégző férfira tudunk állatként tekinteni, az ugyanezt cselekvő nő viszont szerintünk lehet a körülmények áldozata, akkor sürgősen érdemes lenne elgondolkoznunk motivációinkon, mozgatórugóinkon. Ezzel nem azt mondom, hogy minden agresszort tekintsünk állatnak és veszítsük el a fejünket, ha csak rájuk gondolunk: de az azonos morális megítélés nem lehet kérdéses.

Ahogy az asszonyt a konyhába és a gyermekágy mellé zavarni szándékozó Varga István és a bántalmazott felet leterikéző, lesajnáló, halállal fenyegető Ertsey Katalin esete között sem olyan könnyű különbséget tenni. Már ha tényleg az emberségességet és a méltóságot vesszük alapul, nem pedig azt, hogy gyorsan-gyorsan meg kell védeni a nőket a férfiaktól.