Nagy Attila Tibor szerint Orbán Viktor nyert október 23-án – Magyar Péter szimpatizánsai teljesen kikészültek

„Szégyellje magát fidesz bérenc!” – írta több kommentelő is az elemzőnek.

Egy plágiumgyanúba keveredett államelnök lemondott. Egy plágiumgyanúba keveredett szerzet görcsösen tovább erőlködik.
„A köztársaság, az európai demokrácia megköveteli, hogy csak vállalható múltú emberek ügyködjenek a közjó szolgálatában. Így hát akiről a nyugati liberális sajtó is azt írja, hogy tisztázatlan módon keletkezett a vagyona, azt távol kell tartani a közélettől.
Ameddig nem tisztázza múltját.
Egy plágiumgyanúba keveredett államelnök lemondott. Egy plágiumgyanúba keveredett szerzet görcsösen tovább erőlködik. Azt reméli, hogy a plágiumgyanút elfelejti a közvélemény.
Pedig még az elévült híres adóügyeket sem felejtette el.
Sőt azt sem, hogy olyan villában lakik, amelyet két diktatúra is elrabolt jogos tulajdonosaitól, kiknek utódai ma is élnek. Sőt, még a köztársaság polgárainak másfél-két éven át történő – beismert – félrevezetését sem felejtették el az emberek.
A köztársaság nem tűrheti, hogy balgának nézzék.”