A Mephisto Stohl András megkérdőjelezhetetlen tehetségről tanúskodó alakítása és az összes színész kiváló játéka mellett is újabb példája annak, hogy Alföldi igazgatóként maradandóbbat alkotott, mint rendezőként.
„Valóban volt mitől tartani. Alföldi utolsó, Menczel Róbert fekete állványoktól uralt, de színházi fényekkel kiválóan kihasznált díszletében megvalósult rendezése tisztességes, ám nem katartikus munka. Ahogy ő fogalmazott: nem volt az előadásnak semmiféle bukéja, nem jelent meg sem ő, sem Vidnyánszky Attila semmilyen formában a színen. Szemben egyébként a Gergye Krisztián Társulat és az Átrium Film-Színház »opera amorale« című előadásával, mely szintén a hatalom és a művészet viszonyát boncolgatja. Alföldi szerint – bármennyire szeretnék sokan – nincs semmi konkrét köze az előadásnak ahhoz, ami most a színházban zajlik, hiszen tavaly januárban hirdették ki az évad programját.
Ennek ellenére a kissé vontatottra sikerült előadásnak sok mának szóló és általános üzenete van. Az 1920-as években játszódó történet (ahogy Szabó István kiváló 1981-es, Oscar-díjas filmjében is) azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy hol csúszik el a hatalom és az egyén viszonya, hol az a határ, ahol már nemet kellene mondani, ahol már az egyéni ambíció és az erkölcsi kérdések viaskodnak egymással. Vissza tudott volna még fordulni Höfgen a teljes önfeladás útjáról? A közönség pedig – mely a végén állva tapsolt – egyetértően nyugtázta az olyan kijelentéseket, melyek szerint a hatalomnak színházra van szüksége, hogy az is eszköz a politika kezében.
A Mephisto Stohl András megkérdőjelezhetetlen tehetségről tanúskodó alakítása és az összes színész kiváló játéka (Bánfalvi Eszter Josephine Bakert idéző domina-Juliette-je, Martinovics Dorina sugárzó, de racionalista Nicolettája, Söptei Andrea szenvedélyes és egyszerre finom Rahelje, Udvaros Dorottya díva-Dora Martinja mind erőteljes megformálások) mellett is újabb példája annak, hogy – bár voltak kitűnő munkái, például a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból vagy a Tartuffe – Alföldi igazgatóként maradandóbbat alkotott, mint rendezőként. És noha fantáziadús művész (most: a függöny mindkét oldalát kihasználó játék, a Kroge házaspár megrázó halála, a hamleti kristálykoponya), és jó színészekkel dolgozik (kivéve a most is, mint szinte minden darabban artikulálatlanul kiabáló Nagy Zsoltot), a végeredmény nem mindig átütő. Szervezői munkája viszont kiemelkedő, hiszen kiváló rendezőket hívott meg (Mohácsi János, Andrei Şerban) és márkanevet csinált az új Nemzetiből.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A Nemzeti Színház igazgatója szerint Cserhalmi „léleknyomorító igazodási kényszerek” mentén éli életét.
„Mi vagyunk többségben ebben a városban, és sajnos nem érzem, hogy Romániában élnék” – árulta el a problémáját az illető.
Egy évtizeden át volt a miskolci közönség kedvence, egy ideje pedig a Thália Színházban már a fővárosi nézők is láthatják, hányféle szerepben képes tökéletesen helytállni. Interjúnk.
A rendező rájött, hogy amit gondol a világról, az kisebbségben van.
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
A brit lap szerint ha Párizs és Berlin képtelen komoly politikai döntéseket hozni erős kormányok hiányában, az Unió hónapokig vagy még tovább is mocsárban vergődhet.
Nem tudjuk, hogy egyáltalán létezik-e tényleges, konkrét magyar javaslat a tűzszünetre.
