Lesz-e valaha európai démosz?

„Az európai társadalmakban az ellenségkonstrukció folyamata – különösen egy elhúzódó válsághelyzetben – természetes jelenség, amelyet az uniós intézményeknek kezelniük kell. Jelenleg az ellenség keresésének két irányát figyelhetjük meg Európában. Egyrészt – a fent említetteknek megfelelően – zajlik az egyes tagállamok, főként a centrum és a periféria viszonyainak elmérgesedése. Másrészt – ahogy arra a legutóbbi svédországi, valamint londoni és párizsi események is rámutattak – az iszlám bevándorlókban találhatja meg az európai polgárok jelentős része az ellenséget. Mindkét folyamat komoly veszélyt jelent az EU számára, hiszen ezek mind azokat a kirekesztésen és intolerancián alapuló nacionalista, euroszkeptikus érzéseket, illetve politikai szereplőket erősítik fel, amelyek vélhetően magát az európai integrációt is felszámolnák.

Hogy mi a megoldás az ilyen összetettségű problémákra, arra aligha van ma válasz. Annyi azonban bizonyos, hogy az uniós intézmények részéről nem folytatható a jövőben a pusztán szakpolitikai programgyártásra korlátozódó politikamentes kommunikáció.

Az Európai Uniónak az alapdokumentumaiban lefektetett világos értékrendszere, ha úgy tetszik, közös identitást meghatározó alapvetése van, ami azonban nem jelenik meg a hétköznapokban. Ivan Krastev, bolgár politológus sarkos megállapítása egyre jobban leírja a helyzetet: Európában az unió szintjén politikamentes szakpolitika-csinálás, míg tagállami szinten szakpolitika-mentes politikacsinálás zajlik. Ez az össze nem illés bizonytalan, törékeny modellt állít fel. Amennyiben az Európai Unió meg akarja védeni a saját maga által képviselt értékeket, és valódi közösséget akar teremteni, képesnek kell lennie arra, hogy a szimbolikus politikai vitákban is meggyőzően helytálljon. Ennek hiányában ugyanis az uniós »technokrácia« és a nacionalista »populizmus« konfliktusában könnyen az utóbbi arathat diadalt.”