Levélféle Kerényi Imréhez (2002)

„Pár napja felhívtál telefonon. Elmondtad, hogy a Rokokó háború nem politikai kérdés, be kell mutatni, függetlenül attól, hogy téged idézlek »a Kerényi netán megőrült«. Keményen vitatkoztunk. Amikor letettem a kagylót, már-már kezdtem újragondolni fájdalmas elhatározásomat. Aztán jöttek a hírek. Például a körmenetről a Bazilika előtt. Negyven éven át ide jártam szentmisére minden vasárnap, minden ünnepen, nekem szent ez a hely. Kevésbé szent annak a különítménynek, amely Szent István ünnepén politikailag makulátlan, ráadásul hívő minisztertársaimat (dr. Bárándy Péter, Németh Imre, Kovács Kálmán) üvöltözve pocskondiázta, nem törődve sem a Szent Jobbal, sem a pápai himnusszal, sem a Boldogasszony anyánkkal. Előbb persze a színtiszta politikával átszőtt, paphoz méltatlan püspöki prédikáció jól megalapozta e csúf blaszfémiát.

Mint ahogy a körmenetben lépdelő Vezéretek Viktor király! Éljen Viktor király! üvöltözésben fürödve üdvözült mosollyal tűrte a tűrhetetlent. Ahelyett, hogy férfi és államférfi módjára hátrafordult volna, álljt intve a csőcseléknek.

És jönnek a hírek Zsámbékról is. A nemzetközi hírű, pompás nyári játékok kiváló szervezője, a magyar közművelődés egyik áldozatos asszonya a körülötte zajló, viharos acsarkodások ellenére parancsnok maradt az őt megillető hajón. Amit az ellentábor nem képes elviselni. (Akárcsak a választási eredményeket.) És egyik szellemi társaddal a békétlenségben, az egyébként hozzád hasonlóan szintén tehetséges Melocco Miklóssal az élen, egy üvöltöző, kommunistázó, paradicsomdobáló társaság megzavarta és tönkretette az előadást. Mit szólnál te ahhoz, ha szeretett Madách Színházadban megjelenne egy ilyen különítmény, és ilyen barbár módon fejezné ki a véleményét működésedről? Hogyan vetemedhetnek művészemberek ilyesmire?

Minden ilyen akcióban benne vagy te is. Akkor is, ha nem vagy ott. Egyszóval: nincs mit meggondolnom!”