Szabó Rebeka: Meglátjuk, hol a szólásszabadság határa

2013. április 18. 16:38

Szabó Rebeka szerint megengedhetetlen volt, hogy a Nemzeti Földalapkezelő a gazdálkodókat titoktartási kötelezettség alá vetette.

2013. április 18. 16:38

A Párbeszéd Magyarországért képviselője szerint megengedhetetlennek mondható a Nemzeti Földalapkezelő azon gyakorlata, hogy „a gazdálkodókat titoktartási kötelezettség alá vetették” – mondta el a képviselőnő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. „A veszteseknek pedig csak rövid üzenetet küldtek, mintha csak valami kaparós sorsjegyről lett volna szó” – tette hozzá Szabó Rebeka. A Fővárosi Ítélőtábla viszont most kimondta, hogy az NFA-nak nyilvánosságra kell hoznia az állami földbérlet-pályázatok pontszámait, értékesítési és bírálati lapjait is.

Szabó Rebeka úgy véli: az NFA-nak sem a gazdálkodóktól, sem a közvéleménytől nincs joga megtagadni azt az információt, hogy ki és miért nyeri el az állami vagyont. Mint a képviselőnő elmondta, 2010 novemberétől 2012 márciusáig szóló bírálati lapokról van szó, az adatokat pedig nyilvánosságra fogja hozni a PM oldalán. Hozzátette: „most majd látni fogjuk, hány pályázó volt egy földrészletre”.

A Közgép-foglalás kapcsán elmondta: nem élhettek vissza a gyülekezési joggal, hiszen nem közterületen voltak, és Szabó Rebeka szerint garázdaságot sem követtek el, mert „sem a forgalmat, sem az üzleti tevékenységet” nem akadályozták. A PM képviselőnője szerint precedensértékű lehet a per, mert „megnézhetjük, a szólásszabadság határa hol van Magyarországon”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2013. április 21. 15:13
Rebi igazad van, de azért bekaphatod
angussheen
2013. április 19. 10:12
Hányásig szopatnálak Szabó Rebeka.
Ouroboros
2013. április 19. 10:09
Lok'tar ogar, Rebeka!
korona
2013. április 19. 08:23
post scriptum: Magyarázza már meg nekem valaki, hogy mi az az ANTISZEMITIZMUS? Mi az, hogy SZEMITA? Kik a SZEMITÁK? Vannak PROSZEMITÁK is. Fajelmélet? Nosza! Hát akkor?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!