A média-Vaslady

„A médiatörvény elfogadását követő totális hazai és nemzetközi támadás erejére senki nem számított. Pedig jó lett volna. A médiatörvényt érő attaknak ugyanis politikai következményei voltak és vannak. Két és fél évig folyt az a harc a kormány és az európai politika egyes szereplői között, amely végül egy röpke, húszmondatos törvénymódosítással zárult. Immár világosan látszik, hogy a csata nem pusztán a jogszabály szövegéről szólt.

Szalai Annamária keményen, megingathatatlanul állt bele ebbe a küzdelembe. Aki ismerte, tudja, hogy elképesztő munkabírása, edzett memóriája, fanyar humora volt. Mélyen meg volt győződve azon elvek helyességéről, amelyek mentén dolgozott és vezette az NMHH-t és a Médiatanácsot. Politikusi tapasztalatai segítették abban, hogy a vitákban határozott, sokszor ravasz legyen. Nem volt ellenfele. A magyar médiapolitika és -szakma egyetlen olyan személyiséget sem »termelt ki«, aki érdemben és hosszútávon felvette volna vele a versenyt. Szívósabb és tudatosabb volt mindenkinél. Munkássága megosztó volt, mint a legtöbb korszakos politikusé.

Betegsége, melyet döbbenetes méltósággal viselt, akkor vitte el, amikor a média világában végre a konszolidáció kell, hogy következzen, hiszen ez a dolgok normális rendje. A magyar médiaszabályozás és -felügyelet nyilván nem hibátlan, sok ponton korrigálja majd az idő és az élet. De a magyar sajtó szabad, az újságírás bántatlan és egyébként meglehetősen kritikus a közélettel szemben. Ez nem érdem, ez a természetes és mindenki által elvárt helyzet.

A magyar médiatörténet új fejezetének kezdetén a hazai médiapolitika Vaslady-jétől búcsúzunk.”