Azért látom rondábbnak a népképviseleti demokráciát, mert mindenhol ott van.
„Talán most azért látom rondábbnak a népképviseleti demokráciát, mert mindenhol ott van. Nincs meg benne az elérhetetlen utáni vágy, amivel a nagyszüleim a mai napig gondolnak az első szabad választásokra. A politika betalált a családi ebédekhez, felmászott a tömegközlekedési eszközökre, sőt most már ott ül a matek órán is. Bemehet egy miniszterelnök, egy államtitkár, és beszélhet bármiről, mindezt azért, mert a nagy magyar állam beosztásában senyved, sőt még talán meggyőződéssel élvezi is.
Nem agyat mos (mert bármelyik tinédzser »okosabb« annál, hogy higgyen bárkinek is), hanem undorít és untat. Ássa azt a sírt, amelynek mélyén már ott toporog a hazai politikai elit és képtelen érdemi vitát folytatni, meg népképviseleti demokráciát csinálni.”
A hosszú kormányzás nem visszaélést jelent a polgárok idejével, hanem lehetőséget kínál a nagy léptékű tervek és reformok végrehajtására. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter írása.
Ez a választásokra is befolyással lehet.
Ez 1992. szeptember 24-én hangzott el a Szabadság téren.
Nevesíteni nem fogom, de fejben megpróbáltam felidézni azokat a művészeket, akik bármi okból a közéleti hírek között is felbukkantak az utóbbi időben.
A problémát abban látom, hogy a magyar futballban szinte teljesen hiányzik a profitkényszer.
Emlékeztetőül: az „ukrán ügynökbotrány” eredetileg nem a Tisza sztorija volt (azok számára, akik próbálnak a ténysajtóból, tények alapján tájékozódni, most sem az).
A félig megevett Sport szeletem teszem rá, hogy az egész kegyelmi botrány kirobbantója, azaz a Vidéki Prókátor nem más, mint a pléhmessiás.
Soros, Bajnai és Korányi mind felbukkantak a háttérben.
