A JESZ-nek nincs politikai iránya

2013. április 11. 12:03

Makay Zsolt elnökségi tagként és választmányi elnökként verte át az egész párton Bokros Lajos MDF-en belüli megjelenését.

2013. április 11. 12:03
Somogyi Zoltán
Somogyi Zoltán
Facebook

Makai Zsoltnak hívják a JESZ (korábban: MDF) elnökét. Ő az a politikus, akinek 2010-ben lett volna 133.712 alapszavazója (akik a legrosszabb körülmények között is kitartanak), és erre gyűjthetett volna rá, ha folytatja a konzervatív utat, pozicionálva magát mondjuk úgy, hogy Dávid és Bokros nem mindig csinálta jól, de ő majd tehetségesebben viszi tovább a pártot és képviseli annak – többséggel elfogadott – értékeit. Tehette volna, mert elnökségi tagként és választmányi elnökként többek között ő verte át az egész párton Bokros Lajos MDF-en belüli megjelenését, és tehette volna azért is, mert ott volt és maradt egy politikai űr, amit valakinek be kell majd töltenie. Ehhez képest, elbúcsúzva az addigi aktív és potenciális szavazóktól, egyetlen elemre épített: Bokros Lajos folyamatos támadására. Olyan mértékben, hogy a magánéletét sem hagyták békében, a háza előtt sátoroztak le, és tüntettek. Ezzel a JESZ éveket adott Bokrosnak, hogy összeszedhesse magát, és újra elinduljon azon az úton, amin 2010-ig járt. A JESZ-nek pedig – egyelőre – nem látható semmilyen politikai iránya.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. április 11. 17:28
jesz Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat
Szorgos Lajhár
2013. április 11. 15:53
Zolika, volt neked bármikor bármilyen politikai irányod?
GV0917
2013. április 11. 14:55
Hogy nicen?De JESZ!
kaktuszvirág
2013. április 11. 14:46
Valaki,régen azt mondta az MDF vezetőségéből,"hogy csak ez az undorító tagság ne lenne",hát most nincs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!