„Ez a három év úgy elröpült, mintha harminc lett volna. 2010. április 25-én vált bizonyossá a kétharmad. Azóta a Fidesz fenekestül felforgatta az országot, csinált belőle egy vezetője elképzeléseinek megfelelő helyet: működésképtelent, illetve olyat, amelyet csak ő tud működtetni. Szaddám Huszeinről mondták, hogy olyan, mint a gótikus boltív középső köve. Ha kiütik a helyéről, összedől az egész építmény. (Ebben az esetben Irak. És tényleg összeomlott, tíz év után is romokban áll.)
Így vagyunk mi Orbán Viktorral és a vele való nemzeti egyetértés rendszerével. Azzal a rendszerrel, amelyben a minisztériumi vezetői ülések előtt elveszik a résztvevők mobiltelefonját. Amelyben valaki hangosan kiabál, hogy a szomszédok jól hallják: »Mocskos kommunisták, dehogy adom nektek a kopogtatócédulámat!« Közben pedig az ajtó résén kitolja az egész családét az ellenzéki jelöltre kitöltve.