„2011 óta, vagyis amióta a Pannon Bormustra formátuma, zsűrije, szervezése új utakat jár szinte kötelességszerűen nevezünk pár borunkat a mustrára. Kötelességszerűen, mert ma Magyarországon tényleg erkölcsi kötelességünk támogatni minden olyan közösségi megmozdulást amelyik a magyar bor ügyét hivatott előre vinni. Az pedig nem kérdés, hogy ma Magyarországon a Pannon Bormustra leghitelesebb és legnagyobb szakmai presztízzsel bíró seregszemle. Direkt nem versenynek hívom, mert szerintem nem is az.
A verseny szóban benne van a másik, a többiek legyőzésének szándéka. A borok és főleg a magyar borok esetében pedig inkább egy csapat vagyunk. Közös érdekünk és feladatunk hogy évről évre egyre jobb borok szülessenek. Ebben a munkában pedig a Pannon Bormustrára nevező többi bortermelő inkább partner mint ellenfél. (...)