Sírtam, de ma már hálás vagyok

„A mai napon többször is írtam sztárkultuszról, szárallűrről, ki nem osztott autogramról, el nem készült közös fotóról a híres művésszel.
Nos, tudjátok, hogy velem miért fényképezkedhet le mindenki? Miért írom alá mindenkinek a könyvet, papírlapot, polót, vagy akár egy fecnit is? Egyrészt, mert tudom, hogy nekem egy perc, egy mosoly, neki pedig emlék lehet. Másrészt nem tudom, hogy mi az a sztárallűr. Van egy mondás, mely szerint a sakkmeccs végén a gyalog és a király úgyis ugyanabba a dobozba kerül vissza.
Nekem gyerekkoromban egy híres ember nem adott aláírást a matekfüzetem lapjára, mert ő csak lemezre vagy könyvbe ír. »Szólj a szüleidnek, hogy vegyenek egyet.«
Akkor kiábrándultam, összetörtem, sírtam, ma már hálás vagyok neki, mert annyira megsebezte 12 éves lelkemet, hogy egy életre megtanultam:
»A király és a gyalog a meccs végén ugyanabba a dobozba kerülnek vissza!«
Én gyalog voltam akkor. Az is vagyok. Az is maradok!”