Büszkék vagyunk

2013. március 29. 16:58

Büszkék vagyunk arra, hogy intézetünkben nem kapnak helyet a rasszista, antiszemita, cigánygyűlölő, homofób, szexista, és általában az embereket faji, nemi, politikai, vallási hovatartozásuk miatt diszkrimináló nézetek.

2013. március 29. 16:58
ELTE BTK MMI oktatók
Facebook

Az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatói büszkék arra, hogy – amint a Magyar Nemzet cikke is írja – Intézetük a „hazai értelmiségi körök utánpótlását biztosítja”, amivel legfontosabb állami feladatát látja el, és örül, hogy ezt a Magyar Nemzet is meglátta. („Besúgó hangulat az ELTE-n”, Magyar Nemzet, március 27.)

Továbbá büszkék vagyunk arra, hogy intézetünkben nem kapnak helyet a rasszista, antiszemita, cigánygyűlölő, homofób, szexista, és általában az embereket faji, nemi, politikai, vallási hovatartozásuk miatt diszkrimináló nézetek, amivel az Intézet szellemisége megfelel az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának, az ENSZ alapokmányának, az Európai Unió alapjogi chartájának, a magyar alkotmánynak, a jelenlegi magyar kormány deklarált politikájának, valamint összhangban van az ELTE szenátusának március 18-án kelt állásfoglalásával az ELTE morális közösségéről.

Úgy véljük, hogy a jobboldaliságnak és a konzervativizmusnak nem szükségszerű velejárója a faji, vallási, nemi, stb. diszkrimináció, a kereszténységgel pedig nem is fér össze. Ezért ezen nézeteket hirdető vagy annak szellemében nyilatkozó diákok még nem készültek fel az újságírás felelősségteljes szakmájára, de azok sem, akik a nemzeti szellemiség és a konzervativizmus leple alatt ilyen nézeteket terjesztenek.

Elismerjük a liberális sajtószabadság azon következményét, hogy a kirekesztő és gyűlölködő nézeteinek bárki szabadon kifejezést adhasson a nyilvánosság előtt, de határozott álláspontunk, hogy ilyen nézeteknek az oktatásban nincs helyük, és ebben osztozunk a civilizált világ összes oktatási intézményével. Ha bármely diákunk elnyomva érzi magát amiatt, hogy nem zsidózhat és cigányozhat kedvére az órán, azt úgy tekintjük, mint aki azért panaszkodik, mert kivezetik egy étteremből amiatt, hogy hangosan böfögve az orrát túrja. Természetesen nem vitatjuk a jogát eme viselkedéséhez, és reméljük, hogy mire végez tanulmányaival nálunk, eme nézeteit már felülvizsgálta. Amennyiben ezt a Magyar Nemzet újságírója „pártszerű liberális dogmatizmusnak” nevezi, azt kell gondolnunk, hogy sem e szavak jelentését, sem az első bekezdésben idézett politikai dokumentumokat és nyilatkozatokat nem ismeri.

Aláírta az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet összes dolgozója

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
narmer
2013. március 30. 07:12
Az a helyzet, hogy György Péter súlyosan korlátolt.Ezzel a beteges igazodással csak azt éri el, hogy, ha sejtésünk nem csal, ugyanilyen állásfoglalást adott volna ki 1965-ben annak alkalmából,hogy az ELTE másodszor kapta meg a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét.Büszke lett volna arra hogy homogén kommunista az egyetem.Hülye, hülyébb, médiatanszék.
1120
2013. március 30. 01:59
"Elismerjük a liberális sajtószabadság azon következményét, hogy a kirekesztő és gyűlölködő nézeteinek bárki szabadon kifejezést adhasson a nyilvánosság előtt, de határozott álláspontunk, hogy ilyen nézeteknek az oktatásban nincs helyük..." Egyetértek. Ez alapján viszont néhány oktatótól meg kéne végre szabadulni...
Alarik
2013. március 29. 21:43
Leszálltak a mennyekből, és kinyilatkoztattak. És most büszkén néznek körbe. Kb. mint a gyakorló elmebeteg a megfelelő intézmény udvarán, miután jólesően kiadott magából mindent.
tango47
2013. március 29. 21:33
Ismét megmondják, hogy mi a frankó. Aki nem ért egyet velük, az olyan, mint aki túrja az orrát, vagy böfög az étteremben. Ezek liberálisok??????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!