Igazából kamu a karrier-család dilemma

„A magyar gazdaság egyik nagy baja az, ahogy a magyar nők a munkához állnak. Jelentős részük céltalanul teng-leng a munkáját illetően, elpazarolva a tehetségét, eszét és lehetőségeit, miközben a nála rosszabb képességű férfiak adott esetben többet hoznak ki magukból. És ez nem csak a válság óta igaz, így volt ez már korábban is.

(Amiről írok, a férfiakra is sok esetben igaz, de a nők különösen hajlamosak beleesni az önfeladás csapdájába - részben történeti, társadalmi, kulturális okokból.)

Ez a legjobban abban mutatkozik meg, ahogy sokan szembeállítják a karriert és a családvállalást, s azt gondolják, hogy ha ők keveset akarnak a munkától, majd az is keveset akar tőlük. De ez pont fordítva van. Nem választjuk a karriert, és a végén emiatt nem tudjuk a családot választani.

Teher a munka

Nem kis számokról beszélünk, mint múlt héten írtam, a Központi Statisztikai Hivatal kutatása szerint körülbelül 200 ezer nő lehet Magyarországon, aki csak tervezi, hogy munkába áll, de nem keres állást éppen. Összesen 1,2 millió olyan felnőtt nő lehet, aki elvben vállalhatna munkát tanulás, gyerekkel otthon levés és korai nyugdíjazás mellett, ám mégsem teszi.

Ez azt mutatja: a magyar nő számára a munka teher. Ha csak minimális lehetősége is van arra, hogy ne legyen foglalkoztatott, akkor nem keres munkát. Az előbbi munkaerőpiaci szakszó alatt itt most én is azt értem, amit a statisztikusok: hogy heti legalább egy óra (!) jövedelemmel járó tevékenységet végez. Nem napi tízről, heti egy óráról van szó.

Ez a munkához való hozzáállás – miszerint hogy a munka egy olyan dolog, amit általában muszáj elvégezni, és ha épp nem kell, akkor ennek örülünk – sok olyan nőre is igaz, aki dolgozik. Olyanokra is, akik akár látástól vakulásig napi 8-12 órát, és aztán otthon még suvickolnak, izzadnak a fakanál felett, és aztán összerogynak a tévé előtt.”