Salamon, az összeférhető

2013. március 26. 19:30

Ízelítő a független intézmények működéséből: Salamon alkotmánybíró annak a törvénynek alkotmányosságáról dönt, amelynek elfogadásában komoly szerepet vállalt.

2013. március 26. 19:30
hvg.hu

Nos, Salamon László az alaptörvény-javaslatnak ugyan egyik benyújtója volt, de a vita konkrét tárgya nem az alaptörvény volt, bár az új bírósági törvény nyilvánvalóan annak alapján és arra hivatkozva született. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény tervezetéhez pedig a Salamon László által vezetett alkotmányügyi bizottság benyújtott ugyan négy módosító indítványt, a Ház el is fogadta őket, de azok egyike sem az LB elnökhelyettesének idő előtti menesztésére vonatkozott.

Tehát nem összeférhetetlen egy adott ügy tárgyalásakor az az alkotmánybíró, aki képviselőként megszavazta azt a törvényt, amelynek egyik pontját a panasztevő alaptörvény-ellenesnek tartja. Akkor sem, ha a legfontosabb bizottság elnökeként átengedte, tehát alkotmányosnak tartotta a vitatott pontot, de nem ő, illetve bizottsága javasolta azt. Akkor sem, ha az egészet megalapozó háttér-jogszabálynak, az új alaptörvénynek – igaz, sokakkal együtt – ő volt az egyik szülőatyja. Ügyes. Úgy látszik, valakik már az AB-ügyrend megfogalmazásakor ügyeltek a részletekre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ászok
2013. március 26. 21:35
Ma ugye kétféle jogrendszer van egy az ellenzék számára és egy a Fidesznek. Uraim nem szégyenlik magukat? Tisztességesen nem megy? Ennek mi lesz a vége?
Válasz erre
1
2
miloka
2013. március 26. 21:13
Ilyen logikai bukfencre csakis egy ilyen okostojás képes! Ezzel az erővel le lehetne vezetni, hogy aki Ádámtól és Évától származik, az nem vehet részt az alkotmányozásban. Lüke D.A.!
Válasz erre
4
0
totumfaktum
2013. március 26. 20:57
Ennek van diplomája? Vagy csak a főszerkesztőjüknek nem kell?
Válasz erre
2
0
hátakkor
2013. március 26. 19:47
Nehéz idők a dományandrásoknak..
Válasz erre
8
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!