A gyűlölet ára

„Szomorú látni egy országban, amelynek legalább a történelme megtaníthatott volna arra, hogy miért nem szabad uszítani, a nemzeti ünnepen a haza megválasztott képviselői büszkén paroláznak rasszista figurákkal, vagy olyanokkal, akik ezeket uszítják.

Értjük mi a politikai haszonlesést, a semmi sem számít, csak a »mi vihessük haza a következő közbeszerzési pályázatot lendületét«. De akkor is.

Igen, beszélhetnek, hol amikor kitüntetést kapnak, hol, amikor visszakérik tőlük. Mondhatják, amit nem szabadna mondani. Mocskolódhatnak, vádaskodhatnak, uszíthatnak. Nem jó. De van.

Győzködhetjük őket, vitatkozhatunk velük. De a fő bűnösök nem ők, hanem akik igényt tartanak a szolgálataikra. Akik azt hiszik, hogy az uszítás bocsánatos politikai eszköz.”