Élet a közösségi média után

„Szerintem a Facebook alapvetően jó és hasznos dolog, és ha valakinek csak a hülyeség ömlik a falára, az Zuckerbergék szidása helyett jobban jár, ha elgondolkozik, kikkel vette eddig körbe magát. Pár napja viszont történt egy szívbemarkoló dolog. Egy túl korán (ötveniksz évesen) eltávozott ismerősöm születésnapja volt, akinek Facebook-profilját nem törölték halála után. Ismerjük azt az embertípust, aki kötelességének érzi, hogy szülinapja alkalmából boldog-boldogtalant felköszöntsön, tehát számítottam rá, hogy lesznek emberek, akik random boldog szülinapot kívánnak majd. Amit sosem gondoltam volna, hogy ennyien...

»Boldog Szűletésnapot, jó eröt egészséget:)«; »Sok boldog születésnapot Misi!« – özönével futottak egymás alatt az ilyen és ehhez hasonló kommentek. Ők nyilván rá se kattintottak az adatlapjára, csak napi rutinjukat végezték.

Ami inkább megdöbbentő, hogy sokan arra vették a fáradságot, hogy külön fogalmazványokat szerkesszenek. »Misikém, nem hiszem el, hogy így megy az idő. Boldog születésnapot kívánok neked. Legyél egészséges vidám szeretteid körében. puszi« »Kedves Misi! Szeretettel köszöntelek ezen a szép napon. Isten éltessen sokáig erőben, egészségben. Sok örömet, boldogságot kívánok!« – ilyen jókívánságok sorjáztak egymás után.

És a morbid, groteszk betűhányás között megbújva néhány szál gyertya, merengő sor az élet múlékonyságáról, pár »nyugodj békében!«. Az igazi barátok és ismerősök. A ritka kivételek.”