Filmszakadás?

„Az, hogy a magyar filmművészet a művelői által hangoztatott »világhíre« (lásd még: magyar konyha, magyar foci) ellenére is kevés nézőt vonz, és hogy közpénzadományok nélkül például a Malévhez hasonlóan megszűnne, az eddig is tudható volt. Ám a Magyar Narancs által felsorakoztatott elképesztő számokat nézve az átlagembernek aligha kell különösebb noszogatás ahhoz, hogy a megtérülést forszírozó kormánybiztos álláspontját támogassa. A 2012-évi 9,46 millió hazai nézőből ugyanis mindössze 207 ezren váltottak jegyet magyar filmre. A tíz legnézettebb magyar film Az ajtó (Szabó István) 64 ezer nézőjétől a Kopaszkutya kettő (Szomjas György) 1200 nézőjéig tartó sora önmagáért beszél, miként az éves átlagban filmekre költött 5 milliárdos állami összeg is, szemben a vetítésükért befolyó 199 millióval.

A fenti számok láttán nem volt nehéz dolguk a »filmesek talicskával tolták haza az állami pénzt« című vádak megfogalmazóinak, és a kulturális élet dolgaiban járatosak közül szinte mindenkinek van néhány, ezt igazoló saját története. A világhírű svájci művésztestvérpár mesélte elképedve a róluk készített magyar portréfilm történetét. A kiutaztatott hétfős stábból a helyszínen csak háromnak volt dolga, az operatőrnek, a hangot felvevőnek és a riporter-rendező, egyébként országos hírű filmrendezőnek. Aki utóbbi a forgatás befejeztével nem átallott azzal is előállni, hogy ilyenkor a szereplők legalább pár száz svájci franknak megfelelő összeggel szokták ugyebár a stáb tagjait fejenként honorálni...”