Most lemondanék-e?

„Vágó azt állítja, hogy a szakadár képviselők (akik közül négy az LMP alapító tagja) eltértek a párt eredeti célkitűzésétől, így nincs joguk az LMP segítségével megszerzett mandátumokhoz. És mi van, ha ez fordítva történt? Mi van, ha az LMP tért el attól az eredeti célkitűzéstől, amiért a választók a parlamentbe küldték? A szavazók között végzett novemberi közvélemény kutatások legalább is azt mutatták, hogy a párt támogatóinak fele Jávorral értett egyet. Jávor és társai tehát meggyőződésből kezdtek vakmerő akcióba, új pártot alapítva egy évvel a választások előtt. Morálisan vállalhatatlan számukra, hogy ne fogjanak össze a demokratikus erőkkel Orbán leváltásáért; inkább kockáztatják azt, hogy politikai mártírokká válnak, semmint, hogy erről lemondjanak. Mi ez, ha nem határozott meggyőződés és politikai elkötelezettség, amit ráadásul alátámasztanak a tavaly év végi közvélemény kutatások?

Tehát a Párbeszéd Magyarországért mögött is választók ezrei állnak, akik úgy látják, hogy azért szavaztak be minket 2010-ben a parlamentbe, hogy most, ebben a válságos helyzetben az összefogáson és a demokrácia helyreállításán dolgozzunk. A szabad mandátum erről szól: következetesen képviselni választóinkat akkor is, ha a pártban zajló hatalmi harcok és változó erőviszonyok ezt belül ellehetetlenítik. Ezért voltam én is azok között, akik beléptek a Párbeszéd platformba és megszavazták, hogy a képviselők folytassák parlamenti munkájukat. Most nem lehet lemondani, amikor ennyire szükség van az ellenzéki összefogásra és annak hiteles képviseletére, a leszerepelt politikai elit leváltásához és a demokratikus jogállam visszaállításához.

Nem vitatom, hogy Vágó Gábor és társai hasonló meggyőződéssel képviselik saját álláspontjukat és nem kevésbé tartom az általuk választott irányt vakmerőnek, egy évvel a választások előtt. Valójában pont ez a lényeg: a pillanatnyi politikai helyzetből mindkét stratégia levezethető és hitelesen képviselhető, így belátás kérdése, hogy ki melyikhez kötelezi el magát. Én 'speciel' abba a pártba léptem be 2009-ben, amelyik a ebben a helyzetben az össztársadalmi ellenzéki összefogásért dolgozik. A politika attól lenne más, ha most a szakítás mellett döntött felek egymás motivációit és erkölcsi tartását meg nem kérdőjelezve, a másik álláspontját tiszteletben tartva válnának el egymástól. Ha az első pillanattól kezdve megsemmisítendő ellenfélként tekint egyik fél a másikra, akkor csak tovább folytatódik a jól bevált törzsi háború, ami ellen az LMP létrejött – ahogyan azt Schiffer András is oly’ gyakran mondta, mondja el.

Ez az a politizálási mód, amitől meg kell szabadulni, amely az összefogást nem ismeri és az ellenfelet megsemmisítendő ellenségnek tekinti. Ez az a norma, amely kettészakít, felapróz és szembefordítja egymással az embereket, ahelyett hogy közös ügyeink előremozdítása végett az együttműködésre buzdítana.”