IMF hitel versus jegybanki finanszírozás: van-e különbség? (II.)

„Az alacsony kamatlábak világában a válságból való kilábalás kulcsa a fiskális politika kezében van. Egy átmenetileg aktív - horribile dictu az EU összességében differenciáltan ugyan, de expanzív - fiskális politika segíthetne a gazdaság motorjainak felpörgetésében egészen addig, amíg a magánszektor át nem veszi újra a motorok járatásának szerepét. Az általános költségvetési szigort, s az államadósságok erőteljes lefaragását prioritássá kitűző gazdaságpolitikának csak ezután szabadna jönnie.

2010-ben az EU gazdaságpolitikáját irányítók és a nemzetközi pénzügyi szervezetek képviselői azonban úgy vélték, hogy a sorrendiségnek - Keynes Általános Elméletének legfontosabb üzeneteit, valamint az 1929-33-as Nagy Válság történelmi tapasztalatait sutba dobva - fordítottnak kell lennie. Előbb a fiskális szigor, az államadósságok lefaragása, a pénzügyi befektetők bizalmának visszaszerzése a fontos, aztán az emelkedő foglalkoztatottság és a gazdasági növekedés pedig majd jön magától.

A válság kitörését követő ötödik évben azonban már tudjuk, hogy ez a politika szinte minden fronton csak kudarcot mutat: a munkanélküliségi ráták továbbra is történelmi csúcs közelében vannak, a gazdaságok határozott élénkülésének a kontúrjai sem látszanak, a költségvetési kiigazítások hatalmas erővel húzzák vissza a gazdaságokat, s a GDP-hez viszonyított adósságok lefaragásában finoman fogalmazva sincs átütő eredmény.

A válságból történő kilábalást ma leginkább politikai és intellektuális okok hátráltatják. S bár a kudarcokból történő tanulás a gazdaságpolitikai vitákban jelen van, azonban a folyamat iszonyatosan lassú. Jóval lassúbb annál, mint amit a válsággal együtt járó szenvedés indokolttá tenne.”