Az LMP végjátéka

„Amikor az LMP 2009 kora tavaszán színre lépett, a magyarországi politikai közéletet totális vákuumhelyzet jellemezte. A második Gyurcsány-kormány már megbukott, a baloldal politikailag és – mérhetetlen korruptsága miatt – morálisan is összeroskadt, a liberálisok éppen végelszámolást tartottak és ijesztő méretekben erősödött a szélsőjobboldal. Az új párt ebben a helyzetben ütött meg friss és hiteles baloldali hangot amikor, egyedüliként a mezőnyben, határozottan szembeszállt a Gyurcsány Ferenc és népjóléti minisztere, Szűcs Erika által meglovagolt populista, szegényellenes demagógiával, elutasítva a tartós munkanélküliek munkapiaci re-integrációját jottányit sem segítő gigantikus közmunkaprogramokat. Ugyancsak elutasította az egykori Hírszerző neolib-neokon publicistái által ajnározott, az MDF által felkarolt »monoki modellt«, »szociális kártyát« és a többi iszonyú önkormányzati innovációt. A Dávid Ibolya- és Bokros Lajos-vezette MDF, az akkor már romokban heverő SZDSZ, és nem utolsósorban a győzelemre készülő Fidesz által favorizált, mérhetetlenül igazságtalan egykulcsos adórendszer koncepciójával szembeszállva kiállt a progresszív jövedelem-adózás mellett. Bokros Lajos nemes egyszerűséggel két ízben is kommunistának minősítette az első parlamenti megmérettetésére készülő LMP-t, majd nem volt hajlandó vitázni Scheiring Gáborral, aki egyedüliként érkezett meg az MDF által kezdeményezett politikai fórumra. Miután a Scheiringet Somogyi Zoltán kampányfőnök és stábja kituszkolta a teremből, Bokros egyedül ült az asztalhoz és vitapartnerektől immár nem zavartatva ismét kommunistának titulálta riválisát, feltételezve, hogy úgysem kell velük komolyan számolni. (...)

Az LMP belakta a politikai színpad üres baloldali pólusát, és közel-távol semmiféle komolyan vehető, hiteles riválisa nem volt a környéken. Mégsem találhatott otthonra, mert »rendszerkritikus« credója ezt lehetetlenné tette. A zöld identitás ezt az ellenmondás volt hivatva elfedni: vegyük észre, néhány partikuláris ügytől és nehezen értelmezhető ígérettől eltekintve az LMP-nek nem voltak hangsúlyos zöld üzenetei. Ha a politikai teret tagoló valamennyi tengely érvénytelen, ha valamennyi politikai pártcsalád csak messze elkerülendő »szekértábor«, ha az összes parlamenti párt leprás, ha nincs különbség jogállam és annak felszámolása között, akkor a párt csak a teljes politikai mezőn kívülre pozicionálhatja magát. Vagy sikerül mindenkivel szemben önálló pólust képezni és rendszerkritikus piknikre hívni a választók százezreit, vagy létének értelme, a gyakorlati politizálás lehetetlenül el.”